
A petrozsényi gödör. Két ember esett bele
Fotó: Hunyad megyei tűzoltóság
Két ember megsérült vasárnap, miután egy aszfalton keletkezett méretes gödörbe estek Petrozsényben. Mindkettejüket kórházba vitték, a területet pedig lezárták a hatóságok.
2025. november 23., 20:102025. november 23., 20:10
Nagyjából egy méter mély és mintegy 80 centiméter átmerőjű lyuk keletkezett egy petrozsényi utca leaszfaltozott szakaszán – ebbe esett bele vasárnap két ember. A mentők és tűzoltók a 112-re érkezett segélyhívást követően szálltak ki a helyszínre – tájékoztatott a Hunyad megyei tűzoltóság.
A két férfit végül biztonságban kiemelték a gödörből és átadták a mentősöknek, akik végül kórházba vitték a szerencsétlenül járt férfiakat további kivizsgálásra. A vizsgálatok szerint
A baleset után lezárták a területet, ugyanakkor vizsgálják, miként omolhatott be az út.
Egy ilyen aszfaltlyukról a székelyföldieknek óhatatlanul eszükbe jut az a csíkszeredai kráter, amely az – azóta már újjáépített – vasúti felüljáró hídon keletkezett. A balesetveszélyes lyukra székely ötletességgel – 2019 vízkeresztje után – egy karácsonyfával próbálták figyelmeztetni az autósokat, de a fenyő is belezuhant az üregbe.
Az a bizonyos csíkszeredai gödör 2019-ből
Fotó: Pinti Attila

Legalább egy-másfél méter mély kráter tátong a csíkszeredai vasúti felüljáró híd városközpont irányába vezető forgalmi sávján. A balesetveszélyes lyukra szombat reggel ugyan próbálták egy karácsonyfával figyelmeztetni az autósokat, de a fenyő is belezuhant az üregbe. Nem sokkal jobb a helyzet a másik sávon sem.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
szóljon hozzá!