
Idén is megszervezik március 10-én a marosvásárhelyi nagygyűlést. Mozgósítást vár el a Gyergyószéki Székely Tanács
Fotó: Boda L. Gergely
Konkrét lépéseket vár a Gyergyószéki Székely Tanács az autonómia ügyében a három erdélyi magyar párttól. A testület közleményben foglalta össze felhívását, amelyet a közélet irányítói felé intézett.
2018. február 22., 19:582018. február 22., 19:58
Leszögezik, örülnek annak, hogy a három magyar párt közös állásfoglalást írt alá januárban az autonómia-elképzelések összehangolásáról, de megjegyzik, hogy
Figyelembe véve azt is, hogy Székelyföld autonómia-statútumának a tervezete a román parlament asztalán van, illetve tekintettel március 10-re, a Székely Szabadság Napjára és az arra tervezett marosvásárhelyi nagygyűlésre, a Gyergyószéki Székely Tanács három pontban összefoglalt felhívással fordul a székely-magyar közösséghez és annak szervezeteihez, vezetőihez.
Szorgalmazzák, hogy mindhárom párt vegye ki egyformán a részét a marosvásárhelyi székely szabadság napi naggyűlés előkészítéséből és megszervezéséből.
– olvasható a felhívásban.
Kéréssel fordulnak ahhoz a 62 önkormányzathoz, ahol korábban elfogadták már az ország közigazgatási átszervezésével kapcsolatos memorandumot vagy petíciót, hogy azt bocsássák a bukaresti parlamentbe benyújtó képviselő rendelkezésére, hogy a parlamenti vitában tudja felhasználni azokat. Ezzel lehet nyomatékosítani a tényt, hogy ugyan a statútum tervezete egyéni kezdeményezésként került a parlament asztalára, de ez valójában közösségi igény.
Végül pedig arra kérik a három párt vezetőit, hogy közösen a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságával dolgozzanak ki konkrét tervet arra vonatkozóan, hogy milyen lépéseket tesznek a következőkben azért, hogy Székelyföld minél hamarabb elnyerje autonómiáját.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
1 hozzászólás