
Fotó: Jancsó László
Ráduly Róbert Kálmán polgármester szerint bár adódtak kisebb-nagyobb akadályok, a csíkszeredai Piac utca és Jégpálya negyed rendezését szeptember végére be lehet fejezni.
2011. július 19., 16:102011. július 19., 16:10
2011. július 19., 16:242011. július 19., 16:24
Szeptember végére elkészül minden – ígérte a polgármester
Előre nem látott akadályok, kivitelezés közben történő módosítások – mint a legtöbb hasonló beruházásnál, a Jégpálya negyedi és Piac utcai lakóövezeti rendezés esetében is előfordulnak ezek. A két helyszínen június végére lebontották a bádoggarázsokat, a munka már azelőtt elkezdődött. A Piac utcai hőközpont környékén három olyan földbe ásott tartályt akartak először kiemelni és eltávolítani, amelyekben korábban a kazánház által használt folyékony fűtőanyagot tároltak. Ezt el is kezdték, aztán nem folytatták.
Ráduly Róbert Kálmán polgármester szerint nemcsak azért, mert így egyszerűbb a parkoló elkészítése. „A tartályokat ott hagytuk, ezzel az út és parkoló szintje egy kicsit emelkedett. Egyszerűbb volt így megoldani, de arra is gondoltunk, hogy most földgázzal fűtünk, de eljöhet még az az idő, amikor szükség lehet a tartályokra a fűtőanyag miatt ezért jobb, ha ott maradnak” – mondta a polgármester.
Rejtélyek a föld alatt
A polgármester szerint mint korábbi hasonló munkálatoknál, most is bebizonyosodott, hogy a városban senki nem tudja pontosan, hogy hol vannak elhelyezve a villamos-, távhő-, csatorna- és gázvezetékek, és ezek csak akkor derülnek ki, amikor ásni kezdenek. Akadályok jelentkeztek a Jégpálya negyedben is. Mint megtudtuk, megépült az esővíz-elvezető csatorna, de az aknáról, amelybe át akarták kötni ezt, kiderült, hogy szennyvízakna, így erre a célra nem alkalmas.
Szintén a Jégpálya negyedben cserélik a távhővezetékeket is, de a polgármester szerint ez is lassabban halad az elvártnál. Egyik oka, hogy a távhőrendszer korszerűsítéséhez szükséges kormánypénzekből a vártnál kevesebb jutott egyelőre a városnak. Ezek mellett a Jégpálya negyedi hőközpontot összekötik a Hősök utcaival, ezt a fővezetéket is le kell fektetni. Mindkét helyszínen a földgázszolgáltató tulajdonában levő nyomáscsökkentő állomást is elköltöztetik jelenlegi helyéről, ezek kisebbek, és korszerűbbek lesznek, és sokkal félreesőbb helyre kerülnek: egy kerítés, illetve kazánház szomszédságába.
Az akadályokhoz tartozik, hogy az Eminescu utca felásott szakaszában az út szintje lejjebb lesz, mint eddig, és ezért a gázvezetéket is mélyebbre kellett helyezni. „Az építő is tudatában van annak, hogy ezt a beruházást idén be kel fejezni. Én is fenntartom, hogy szeptember végéig elkészülnek a munkálatok” – jelentette ki a polgármester.
Biztonságos lakóövezetek készülnek
A beruházás az áthaladó forgalom csökkentését, biztonságos környezet kialakítását az ott lakók számára és a parkolási kérdés orvoslását igyekszik elérni. Biztonságos játszótereket alakítanak ki, fákat ültetnek, megújul a zöldövezet, zárható biciklitárolók készülnek, süllyesztett szemétgyűjtő rendszer lesz, valamint a közvilágítás is megújul. A Jégpálya negyedben 230, a Piac utca környékén 100 parkolóhelyet alakítanak ki. A Piac utca esetében 2 millió, a Jégpálya negyedben pedig 3 millió lej a munkálatok értéke, a kivitelező mindkét esetben az ING Service Kft.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
szóljon hozzá!