
Kolcsár Béla nyerte a menedzseri munkakörre kiírt versenyvizsgát. Február 5-től tölti be a tisztséget
Fotó: Pethő Melánia
A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ meghatározó tevékenységét mindenképpen tovább kell folytatni, így nem is kérdéses, hogy az intézmény a jövőben is helyet ad a képzőművészeti alkotótáboroknak, illetve a táborok anyagát bemutató kiállításoknak – jelentette ki az intézmény új menedzsere. A tisztségét hétfőtől betöltő Kolcsár Béla sajtótájékoztatón beszélt terveiről.
2018. február 05., 21:092018. február 05., 21:09
„Egy intézményvezetőnek első számú feladata, hogy a programokhoz megfelelő anyagi hátteret, a mindennapi tevékenységekhez jó munkalégkört biztosítson, hogy jó kommunikációt tudjon folytatni az együttműködő partnerekkel és a fenntartóval, illetve, hogy bővítse kapcsolatrendszerét” – ismertette elöljáróban Kolcsár Béla. Az említettek tükrében nyújtott tájékoztatást elképzeléseiről, amelyektől a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ működésének hatékonyságát reméli. Elmondta,
Konkrét programokról egyelőre nem beszélt az új menedzser, mint magyarázta, a költségvetés ismeretének hiányában még nem végleges a programterv. Leszögezte viszont, hogy
Az új munkák mellett a szárhegyi művésztelep több mint 40 évének terméseiből is kiállítások születhetnek, akár országhatárokon kívüli helyszíneken is.
– fogalmazott.
A rendezvények terén bővítést tervez az új menedzser. Eredményesnek látná, ha sikerülne partnerséget kialakítani a térség településein működő kulturális intézményekkel, és akár összehangolt programokkal mutatkozni meg a nagyközönség előtt.
– jegyezte meg. Hozzátette, megyei, országos és külföldi szakmai kapcsolatok bővítése is szerepel tervei között.
Kolcsár Béla fontosnak tartja továbbá, hogy a kulturális és művészeti központnak legyen egy állandó kiállítófelülete, illetve
Mint mondta, éppen a megfelelő tárolási körülmények hiánya miatt több alkotás minősége megromlott. Ezek restaurálása is szerepel a tervei között. Rámutatott továbbá arra is, hogy a mai kor követelményeinek megfelelően mennyire fontos, hogy egy intézmény az interneten is elérhető legyen, ezért a közeljövőben újraindul a szárhegyi központ honlapja. A háromnyelvű tartalomban a tervek szerint egy virtuális galériát is létrehoznak, amelyben többek között megtekinthetőek lesznek az intézmény tulajdonában lévő képzőművészeti alkotások fotói is – ismertette Kolcsár. Az értő közönség, illetve a jövő képzőművészeinek nevelésére rátérve hangsúlyozta:
– jelentette ki.
Tájékoztatott, a legközelebbi gyermek és ifjúsági programot február 8-án, csütörtökön tartják Szárhegyen, a farsangi hagyományok jegyében, Farsangi móka címmel.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
szóljon hozzá!