Átszervezés az oltszemi speciális iskolában

Nem volt vitamentes a Kovászna Megyei Tanács szerda délutáni ülése, az oltszemi speciális iskola státusának megszavazásánál. Az átszervezés ellen tiltakozott az MPP-frakció, szerintük ezzel elvesz a diákok tanuláshoz való joga.

Bús Ildikó

2011. december 22., 08:532011. december 22., 08:53

2011. december 22., 09:202011. december 22., 09:20

A tanácsülésen minden napirendi pontot elfogadtak, azonban kisebb vita alakult ki az oltszemi speciális iskola státusát illetően. Az intézményt, amelyben 71 gyerekkel foglalkoznak a hatályos jogszabályok értelmében, menedzsment szinten át kell szervezni: önálló menedzsmenttel csak azok a hasonló jellegű iskolák rendelkezhetnek, amelyekben több mint 100 diák van.

Kulcsár Terza József MPP-s önkormányzati képviselő elmondta: úgy vélik a diákok tanuláshoz való joga csorbul, amennyiben ezzel a határozattal felszámolják az intézményt.  Tamás Sándor elmondta: „az iskolák átszervezésével nem csorbul az oktatáshoz való joga a gyerekeknek, mert csak az adminisztratív struktúrát szervezik át, az intézmény változatlan módon folytatja tevékenységét.”

Henning László megyei alelnök szerint a gyerekek, illetve a hat címzetes, illetve a húsz helyettesítő tanár ugyanúgy jár majd az iskolába, mint annak előtte, de az igazgató, a könyvelőnő és a titkárnő állása átalakul. Ezek a személyek más helyről kapják a fizetésüket, az igazgatóból aligazgató lesz. Henning kiemelte: az átszervezés következtében nyolc állást hoznak létre. A tervezetet végül a hét MPP-s képviselő ellenszavazatának ellenére is elfogadták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

A turulmadár visszaszáll: Sepsiszék

Legendáinkból érkezett, óvott küzdelmeinkben, s a jövendőbe vezet. Kézdiszéket és Orbaiszéket követően ezúttal a történelmi Sepsiszéken folytatjuk turulmadaras emlékműveink számbavételét.

A turulmadár visszaszáll: Sepsiszék
A turulmadár visszaszáll: Sepsiszék
2026. augusztus 16., vasárnap

A turulmadár visszaszáll: Sepsiszék

Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Kigyulladt és nagy területen ég a lécfalvi hulladékgyűjtő

Kigyulladt egy válogatócsarnok vasárnap délután a Kovászna megye hulladékát tároló lécfalvi telepen, amely jelenleg is nagy füsttel ég. A tűzoltók nagy erőket mozgósítanak, brassóiak is besegítenek.

Kigyulladt és nagy területen ég a lécfalvi hulladékgyűjtő
2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés