
21. századi körülmények. A telefonos alkalmazásoknak köszönhetően pontosan megtudható, hogy mikor érkezik a taxi
Fotó: Barabás Ákos
Különböző telefonos alkalmazások üzembe helyezésével igyekeznek felzárkózni a 21. századi igényekhez a székelyudvarhelyi taxitársaságok.
2019. március 16., 17:542019. március 16., 17:54
A meglévő hetvenöthöz képest újabb tizenöt taxishelyet hagyott jóvá az önkormányzat tavaly, amire tizenkét esetben akadt is jelentkező – fejtette ki lapunknak Boga Erzsébet, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának munkatársa. Mint mondta, az említett személyek közül eddig csak egy állt munkába, de hamarosan a többiek is megkezdhetik a fuvarozást. Május elejéig kell bemutatniuk járművüket, illetve a szükséges engedélyeket. Az új jelentkezőknek köszönhetően összesen
A fennmaradó három hely tehertaxisoknak van meghirdetve, ezekre azonban nem akadtak jelentkezők.
A nyugat-európai nagyvárosok mintáját követve helyezett üzembe egy telefonos applikációt az alig két hete működő egyik társaság, amelyet Barta Ferenc és Kelemen András hozott létre. A tulajdonosok elmondták, úttörő alkalmazásuk sok szempontból megkönnyíti a taxisok és klienseik kapcsolatát. Aki a meglepően könnyen kezelhető telefonos programot használva rendel fuvart, pontos időpontot kap a taxi érkezéséről – ebbe egyebek mellett a forgalom nagyságát is beleszámolja a rendszer –, és
Így nagy eséllyel elkerülhető, hogy a sofőrnek vagy a kliensnek fölöslegesen kelljen várakoznia a helyszínen.
Fotó: Barabás Ákos
„Ha egy adott esetben nem is tud senki rögtön a helyszínre sietni, legalább a kliens látja, hogy többet kell várnia, addig pedig más elfoglaltságot kereshet” – magyarázta Kelemen. Az is lényeges, hogy rendeléskor az utas egyebek mellett kiválaszthatja, hogy éppen légkondicionáló berendezéssel felszerelt, házi kedvenc szállítására alkalmas, bankkártyaolvasóval rendelkező vagy mozgássérült szállításához megfelelő autót szeretne. Persze
Mindemellett a sofőröket is pontozni lehet. A rendelést a megállóban lévő első taxis táblagépére vagy a helyszínhez legközelebb lévő fuvarozóéra továbbítja a program. A sofőrnek néhány másodperce van ezt elfogadni, ha nem teszi meg, akkor egy másik közeli kolléga kapja meg a fuvart. Ezeket egyébként a taxisoknak is érdemes egyből elfogadniuk, hiszen ha folyamatosan kihagyják a lehetőséget, akkor egy idő után letiltja őket a rendszer, és egy darabig nem fognak több megrendelést kapni – fejtette ki az alkalmazás néhány előnyét Kelemen András. Arra is kitért, hogy
A céghez jelenleg 22 autó tartozik, amiből néhánynak most zajlik az engedélyeztetése, így azokkal még nem dolgoznak.
Jelenleg 29 autója van a városban már évek óta jelen lévő másik társaságnak, de nemrég további hatot vásároltak, amelyeket hamarosan szintén használni tudnak – nyilatkozta lapunknak Istvánffy Árpád Csaba, a vállalkozás vezetője, hozzátéve, hogy új járműveik között egy hibrid taxi is van. Mint mondta, a 21. századi igényekhez igazodva már tavaly eldöntötték, hogy egy telefonos alkalmazást is üzembe helyeznek klienseik számára. Ez eddig azért nem valósult meg, mert amíg az önkormányzat nem tette lehetővé, hogy új taxishelyekért pályázzanak, meglévő fuvarozóik alig győzték a munkát.
Attól tartottak, hogy ha az applikáció is elindul, még jobban megnövekszik klienseik száma, az pedig a szolgáltatás minőségének romlásához vezethet. Most, hogy sikeresen pályáztak az új járművek üzembe helyezéséért, elindulhat a program fejlesztése, ami nagyjából fél évet fog igénybe venni. Istvánffy rámutatott, egyelőre nem szeretne többet elárulni az applikációról, de mindenképp az a cél, hogy utasaikat a lehető legjobban kiszolgálják. Ettől függetlenül
Györfi Jenő, a város első taxitársaságának vezetője kérdésünkre nem tudta megmondani, hogy jelenleg pontosan hány autóval dolgozik, mivel az utóbbi időszakban többen is távoztak társaságuktól. Éppen ezért még gondolkoznak azon, hogy miként tehetnék jobbá szolgáltatásukat. Annyit azonban leszögezett, hogy eddig is kiszolgálták klienseiket, és a továbbiakban is számíthatnak rájuk.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
2 hozzászólás