
Fotó: Boda L. Gergely
Maros megyében 340 iratcsomót nyújtottak be a környezetvédelmi minisztérium Zöld Ház programjára, ezek közül az első 10 aláírt szerződést pénteken, augusztus 20-án nyújtotta át a támogatás kérelmezőinek Borbély László tárcavezető. A munkálatok elvégzését igazoló számlák benyújtásának határidejét október 31-ről december 15-ig hosszabbították meg.
2010. augusztus 22., 17:142010. augusztus 22., 17:14
2010. augusztus 22., 19:122010. augusztus 22., 19:12
Fotó: Boda L. Gergely
„A program sikeres, hiszen támogatja a lakosság fogyasztásspórlását és környezetkímélésre is ösztönöz. Az igényléseket az érkezések sorrendjében bíráljuk el” – mondta Borbély László a magánszemélyek számára július elsején hozzáférhetővé tett Zöld Ház programról. Eddig országszerte 7448 iratcsomót nyújtottak be, 44 millió lejes támogatást igényelve az alternatív energiaforrásokon alapuló fűtésrendszerekre.
Maros megyéből 340 dossziét nyújtottak be, az első 10 aláírt szerződést pénteken, augusztus 20-án adták át az igénylőknek. A pályázók több mint 2 millió lejes támogatást kértek, ez azt jelenti, hogy a lakosság számaránya függvényében meghatározott 3 millió lejből mintegy 1 millió „vár még gazdára”.
„Országszerte 110 millió lejt különítettünk el a Zöld Házra a Környezetvédelmi Alapban, de szükség esetén ezt pótolhatjuk, hiszen a költségvetés-kiegészítésben 244 millió lejt kapott a minisztérium. Büszke vagyok arra, hogy erdélyi az első 10 megye, ahol a legnépszerűbb a program. A pénzeket valószínűleg átcsoportosítjuk: onnan, ahol nem volt igény, oda, ahol nagy az érdeklődés a környezetbarát energiaelőállítás iránt” – fogalmazott a tárcavezető. Összesen 1100 igénylést elemeztek és 530 szerződést kötöttek meg, eddig az első és egyetlen befejezett beruházást Argeş megyében jegyzik.
A munkálatok elvégzését igazoló számlák leadásának határideje előzetesen október 31. volt, ezt azonban meghosszabbították december 15-ig.
Mi az eljárás?
Az iratcsomónak tartalmaznia kell az igénylő személyigazolványának másolatát, az ingatlan tulajdonosi viszonyát igazoló okiratot, az illető bankszámláját, valamint bizonylatot arról, hogy nincs adóssága az állam felé. A szerződés aláírása után bármely, általa kiválasztott céggel elvégeztetheti a munkálatokat, majd az átvételi bizonylatot, a garanciapapírt, a céggel kötött szerződést és a számlákat eljuttatja a minisztériumnak, ezután legfennebb 30 napon belül átutalják bankszámlájára a támogatás összegét. Napelemekre, fűrészporalapú kiskazánokra 6000 lejt, vízszivattyúrendszerre 8000 lejt ad a szaktárca.
Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.
Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.
Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.
Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.
szóljon hozzá!