Angyalok játéka: az utolsó ajándékok is gazdára találtak

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Böjte atya szárhegyi gyerekeinek is jutott az Angyalok játéka ajándékozási akció során összegyűlt csomagokból. A Gyergyói Hírlap és a Vöröskereszt gyergyószentmiklósi kirendeltségének közös akciója során begyűlt és a záróünnepségen gazdátlanul maradt ajándékoknak a Kájoni János Gyermekvédelmi Központ bentlakói és napközisei örvendhetnek.

Pethő Melánia

2010. december 19., 15:482010. december 19., 15:48

2010. december 19., 21:172010. december 19., 21:17

Közel félezer gyerek csatlakozott a Gyergyói Hírlap és a Vöröskereszt gyergyószentmiklósi kirendeltsége által meghirdetett Angyalok játéka ajándékozási akcióhoz – az összegyűlt csomagok a december 4-i záróünnepségen cseréltek gazdát. A Korona nagytermében tartott ünnepségen a játék minden megjelent résztvevője átvehette a korának, nemének megfelelően felcímkézett, szintén gyerekek által összeállított csomagot, azonban a hatalmas részvétel mellett is több mint száz csomag maradt gazdátlanul. A szervezők biztosították a játék résztvevőit, hogy a megmaradt ajándékokat olyan gyerekekhez juttatják, akiknek valóban örömet jelent a figyelmesség. Ennek jegyében pénteken Böjte atya szárhegyi központjába nyolcvan ajándékdobozt vittek el, az ezenfelül megmaradt csomagoknak szintén Csaba testvér gyergyószéki napközisei örülhetnek, akikhez még karácsony előtt eljuttatják a társaik megörvendeztetésére szánt figyelmességeket a szervezők.

Hálásan fogadták az ajándékokat

„Hálásak vagyunk az ajándékokért. A központ nem részesül semmilyen állami támogatásban, fenntartását, működtetését teljes mértékben a Szent Ferenc Alapítványhoz begyűlt adományok biztosítják. Hál\' istennek egyre több az adakozó, és tapasztaljuk, hogy nem csak karácsony vagy húsvét környékén nyílik meg az emberek szíve, hanem egész évben folyamatosan gondoskodnak a rászoruló gyerekekről” - mondta Csergő József házvezető. A Szárhegyen működő két bentlakásban és egy napköziben összesen hetvenkilenc gyerekről és fiatalról gondoskodik az alapítvány, közülük a legkisebb két éves, a legidősebb pedig 19. Nevelőik és a házvezető szerint bármilyen adománynak örvendenek, ami gyermeknek való, a ruhanemű, a játékok vagy éppen bútordarabok mindig jól jönnek, és örömmel, hálásan fogadják. Kérdésünkre, hogy leginkább mire van szükségük, Csergő József elmondta, a népes otthonokban legfontosabb az alapélelmiszer. A szükség-lista második helyén pedig a lábbeliket említette a házvezető.

Sikeres akció, örömteli ajándékozás

Az Angyalok játéka karitatív megmozdulás tehát elérte a célját: a várakozáson felüli létszámban csatlakozott gyerekek egymást, illetve nélkülöző társaikat örvendeztették meg. Az ajándékok összeállításához semmilyen anyagi befektetés nem szükségeltetett; a felhívás szerint az ajándékozás  lényege a szeretet, a gondoskodás, az egymásra figyelés volt. A szervező Gyergyói Hírlap és a Vöröskereszt gyergyószentmiklósi kirendeltsége ezúton is köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik hozzájárultak az akció sikeréhez.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán

Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen

Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen
2026. március 18., szerda

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat

Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat
2026. március 17., kedd

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson

A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről

Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről
2026. március 17., kedd

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve

Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve
2026. március 16., hétfő

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök

Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen

Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Keresztállítás a nemzeti ünnepen Gyergyószentmiklóson

A nemzeti ünnep alkalmából új keresztet szenteltek fel Gyergyószentmiklós keleti kijáratánál, a Both-vára aljában vasárnap. Az eseményen résztvevők az elődök hagyományát folytatva állítottak emléket, amelynek gondozását többen is magukra vállalták.

Keresztállítás a nemzeti ünnepen Gyergyószentmiklóson
Hirdetés