Hirdetés
Hirdetés

Amikor „unokákat” hoz a Mikulás a „nagyszülőknek”

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A búzásbesenyői öregek otthona és a Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság közös, Egy nagyit minden hátrányos helyzetű gyereknek elnevezett programja kedden rajtolt, és hét Maros megyei nevelőszülőnél élő gyereket hozott össze az otthon lakóival.

Hajnal Csilla (R)

2017. december 05., 20:462017. december 05., 20:46

Megérkezésünkkor már javában zajlottak a bemutatkozások a búzásbesenyői idősek otthonában, amelyben jelenleg százan élik mindennapjaikat. A gyermekvédelmi igazgatósággal közösen kezdeményezett program célja, hogy az otthon lakói és a nevelőszülőknél elhelyezett gyerekek közelebb kerüljenek egymáshoz, ezáltal is megtapasztalhassák az együttlét örömét.

A programban résztvevő „nagyszülők” az ország különböző területeiről költöztek be az otthonba, legtöbbjüknek van saját unokája is.

Hirdetés
Idézet
Az idősek alapszükségleteinek ellátása mellett a lelki igény kielégítése is nagyon fontos. Akkor érzik jól magukat, ha szeretve érzik magukat, ha mosolyognak rájuk. Gyakran szervezünk számukra különféle tevékenységeket, kirándulásokat, vetítéseket. A kolleganőm ötlete volt, hogy bevonjuk a gyerekeket is, mert látjuk, hogy milyen jó hatással vannak rájuk, amikor a környezetükben vannak

– fogalmazott az intézmény ügyvezető igazgatója, Adorjáni Noémi. Mint mondta, a gyerekek idősekre gyakorolt hatását akkor vették észre, amikor unokák jönnek látogatóba, vagy az ott dolgozók gyerekei vannak benn.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság nevelőszülői szolgálatában jelenleg 235 nevelőszülő és 435 gyerek vesz részt. Ezek közül válogattak ki hét 7–10 év körüli gyereket, akiket elhoztak az idősek otthonába, hogy kölcsönösen mosolyt csaljanak egymás arcára.

Hozó Márta, a nevelőszülői szolgálat szociális munkatársa a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, azért esett ezekre a gyerekekre a választás, mert fontosnak tartották, hogy olyan korúak legyenek, akik még megélik a mikulásozás élményét együtt az idősekkel, ugyanakkor könnyebben alkalmazkodnak, szeretnek mások előtt megnyilvánulni.

Idézet
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság nevelőszülői szolgálata munkaszerződéssel alkalmaz szülőket, akik ahhoz, hogy nevelőszülővé válhassanak, egy speciális képzést kell elvégezniük, majd bizonyítványt kapnak, amely három évig érvényes. Ez idő alatt felügyeljük a munkájukat, és ha úgy érezzük, hogy kellőképpen fejlődik a gyerek, jól érzi magát a családban, akkor előterjesztjük hosszabbításra a gyermekvédelmi bizottság elé. Csak olyanok vehetnek részt, akik saját gyereket neveltek már fel. A nevelőszülők mindig úgy érzik, hogy itt a felelősség megsokszorosodik, de az öröm is, mert tudják, hogy a gyereket nehéz életkörülmények közül mentjük ki

– magyarázta lapunknak Hozó Márta. Hozzátette, csak abban az esetben vesznek át gyereket a gyerekvédelembe, amikor úgy látják, hogy annak élete veszélyben van, és sem a szülők, sem nagyszülők vagy a rokonok nem tudják ellátni. A nevelőszülői programon kívül sürgősségi szolgálata is van a gyerekvédelemnek, amely mindig készen áll arra, ha közbe kell lépni.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A pár órás együttlét alatt a gyerekek és idősek bemutatkoztak egymásnak, kis üveggömböt készítettek a Mikulásnak, és együtt ebédeltek a „nagyik és unokák”, majd ajándékozással zárult az első rendezvény. Az öregek otthonának és a gyermekvédelmi igazgatóságnak a vezetői ezután három havonta szeretnék megszervezni a találkozásokat, és remélik, hogy egyre több gyereket és időst vonhatnak be a kezdeményezésbe, hiszen igény lenne rá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes

A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült

A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült
2026. szeptember 24., csütörtök

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen
2026. szeptember 24., csütörtök

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára

A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Elbocsátások lesznek az Orange telekommunikációs vállalatnál

Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.

Elbocsátások lesznek az Orange telekommunikációs vállalatnál
2026. szeptember 24., csütörtök

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát
2026. szeptember 24., csütörtök

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya

A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Megvannak az egyik megyében átvizsgált nyugdíjak adatai, a pénztár vezetője szerint ebből születhetett a becslés a tévedésre

A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.

Megvannak az egyik megyében átvizsgált nyugdíjak adatai, a pénztár vezetője szerint ebből születhetett a becslés a tévedésre
2026. szeptember 24., csütörtök

XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert

Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.

XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert
2026. szeptember 24., csütörtök

Közel másfélszer jelentkeztek többen a VIBE Epic Class Battle idei kiadására

Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.

Közel másfélszer jelentkeztek többen a VIBE Epic Class Battle idei kiadására
Hirdetés