
Szavazásra várakozók állnak sorban a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban
Fotó: Bruzák Noémi/MTI
A korábbiaknál magasabb részvételi aránnyal zárul a nap a 2026-os magyarországi országgyűlési választáson, hiszen már a délután öt órai (romániai idő szerint hat órai) részvétel felülmúlta az előző választások egész napi jelenlétét.
2026. április 12., 18:342026. április 12., 18:34
2026. április 12., 18:482026. április 12., 18:48
Magyar idő szerint délután öt óráig (romániai idő szerint délután hatig) közel 5,6 millióan szavaztak a névjegyzékben szereplő 7,5 millió választópolgárból, ami 74,23 százalékos részvételi arányt jelez.
Ez már meghaladta nemcsak a korábbi választási alkalmak ebbéli időszakos adatait, hanem az urnazáráskor jegyzett részvételeket is, hiszen 2014-ben 61,73 százalék szavazott egész nap, 2018-ban 70,22 százalék, 2022-ben pedig 69,55 százalék.
Szavazni Magyarországon vasárnap este hét (romániai idő szerint nyolc) óráig lehet.

A szavazólapok feldolgozottságának függvényében, várhatóan vasárnap este 8 órától (helyi idő szerint, romániai idő szerint 9 órától) kezdi meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az országgyűlési választás eredményeinek közlését.
A részvételi arány 17 órakor Győr-Moson-Sopron vármegyében volt a legmagasabb, 78,19 százalék, ami 281 671 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében volt, 68,13 százalék, ebben a vármegyében 326 763-an voksoltak – írja az NVI adatai alapján az MTI.
A részvételi arányokról az utolsó napközbeni összesítés adatai helyi idő szerint 18.30 után (romániai idő szerint este fél nyolc után) lesznek elérhetők az NVI honlapján.
A korábbi parlamenti választásokon 2018-ig az utolsó részvételi adatot 17 óra helyett 17.30-kor tették közzé. Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 49,52 százalék, a 2002-es választáson 65,56 százalék szavazott 17.30-ig. A 2006-os parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 61,72 százaléka, a 2010-es választáson 59,28 százalék, nyolc évvel ezelőtt pedig 56,77 százalék voksolt 17.30-ig. Nyolc évvel ezelőtt 63,21, négy évvel ezelőtt pedig 62,92 százalék járult az urnákhoz 17 óráig.

Helyi idő szerint délután három (romániai idő szerint négy) óráig a választópolgárok 66,01 százaléka voksolt a vasárnapi magyarországi országgyűlési választáson. Ez minden eddiginél nagyobb arány, az időszakot tekintve.
Újabb történelmi csúcsra emelkedett szombat reggel a benzin ára Romániában: egyes töltőállomásokon már 9,78 lejbe kerül egy liter standard benzin. A gázolaj ára eközben valamennyi nagyobb hálózatnál átlépte a 10 lejes literenkénti szintet.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Miközben több térségben 36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, az ország nyugati és északi részén viharos időjárás is várható.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
szóljon hozzá!