
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Alzheimer Cafét indít Marosvásárhelyen a Gyulafehérvári Caritas azoknak az érdeklődőknek, akik hozzátartozóként vagy munkájukból adódóan demens beteget gondoznak. Az első találkozót az Alzheimer világnapján, szeptember 21-én délután tartották a Caritas Házban.
2020. szeptember 21., 21:582020. szeptember 21., 21:58
A frissen indított kezdeményezés célja tudatosítani a közösségben a betegség jellemzőit, azt, hogy mit jelent, mikortól számít demenciának a felejtés, milyen tünetek utalnak a betegségre, amikor már nem csupán arról van szó, hogy valami hirtelen nem jut eszébe az embernek.
Szigyártó Adrienn szervező, pszichológus, a Caritas idős-programjának munkatársa érdeklődésünkre elmondta, munkája során gyakran találkozik azzal, hogy a csoporttagok demenseket ápolnak, és sokszor megfogalmazódott a kérdés, hogy ez mit is jelent. „A csoportfoglalkozások gyakori és állandó témája a természetes idősödés, ennek keretében a tagokban gyakran megfogalmazódnak a demenciára irányuló kérdések: mikortól demencia a demencia, egyáltalán mit jelent maga a fogalom, megjelent-e már nálunk a családban” – ismertette a szakember a rendszeresen felmerülő kérdéseket, hozzátéve, hogy
A demens betegek ápolása pedig eltér más betegségekétől, nem csak fizikai terhet jelenthet, de komoly érzelmi terhet is, amelyről beszélni kell.
A havi, vagy két-három havi összejövetelek elsősorban az érintett családtagok számára jelentenek majd pihenőt, beszélgetési lehetőséget a kérdésről. Egyelőre felmérik az igényeket, hogy hányan és hogyan szeretnének találkozni, milyen gyakorisággal, hogy minden alkalom tartalmas legyen – mondta a pszichológus. Hasonló csoport már működik Gyergyószentmiklóson is, a Szent Erzsébet Idősotthonban.
Fedélzeti kamerás videót osztottak meg a szombaton Dálnoknál történt láncbalesetről, amelyben hét autó volt érintett, és amelynek következtében négy felnőttet és egy kiskorút szállítottak kórházba.
Pert indítottak a Hargita megyei állatorvosok az állategészségügyi hatóság ellen, mert a szerződéses szolgáltatások árát évek óta nem aktualizálta a főhatóság. A tartozásokat viszont a közelmúltban részben törlesztette, hogy elkerüljön egy új pert.
Több mint 50 ezer lej értékben bírságolt, és 200 ezer lejnél nagyobb értékben foglalt le faanyagot a rendőrség a múlt héten zajló erdészeti ellenőrzési akció során Hargita megyében.
A rendőrség büntetőeljárást indított kedden gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt a nagyszebeni ötcsillagos hotelben az úszómedence fölötti gipszkartonmennyezet beomlása nyomán megsérült hat személy ügyében – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A Bolojan-kabinet két új minisztere, Radu Miruță és Irineu Darău kedden délután letette a hivatali esküt a Cotroceni-palotában.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – adta hírül a Szeben megyei tűzoltóság.
Januártól a lakásokra kivetett adók legalább 79 százalékkal nőnek, de a régi épületek esetében ez elérheti a 150-180 százalékot is. A gépkocsik után fizetendő illeték emelkedése jelentéktelen. Az adóemelés mértékéről a kormány döntött.
Átadták a forgalomnak kedden a moldvai (A7-es) autópálya Focșani és Adjud közötti szakaszát. Egy órára négy ember sérülésével járó autóbaleset történt, amelyben három autó volt érintett.
A közszolgáltatás ingyenessé tétele óta 928 ezer telekkönyvi kivonatot és kataszteri térképkivonatot bocsátottak ki a tulajdonosoknak – jelentette ki kedden Cseke Attila fejlesztési miniszter.
A romániaiak csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepek alatt, mint tavaly – derül ki az Avangarde közvélemény-kutatásának kedden ismertetett adataiból.
szóljon hozzá!