Alázattal viselkedni a hétköznapokban is

– Nehéz volt a 2010-es év, de a 2011-es még nehezebb lesz – mondta egy esztendővel ezelőtt. Milyen éve volt Csíkszeredának?

– Fárasztó, rendkívül munkás, és nagyon pörgős. Az összes eddigi év közül messze ez volt a legmegterhelőbb, rendkívül mostoha világgazdasági és intézményes körülmények között kellett megfelelni úgy, hogy az emberektől elvették bérük jelentős részét, és leépítések történtek. Mindezek ellenére magam is csodálkozom, hogy munkaközösségünkben még mindig van munkakedv, sőt a munkatársaink teljesítőképessége mintha még fokozódott volna ezekben a nehéz időkben. Nem lehet elvitatni, hogy az összes eddigiek közül a 2011-es esztendő a leglátványosabb és a legjelentősebb eredményeket hozta. Így aztán azt mondhatjuk – gondolom, nem csak a magam, hanem az egész városháza, de még az önkormányzat nevében is –, hogy nagyon fárasztó volt, de ez egy jóleső fáradtság.

– A tavalyi tervek idénre öltöttek formát. Tavaly beszéltünk a gimnázium felújításáról, az uszoda építéséről, a városközpont felújításáról. A gimnázium pompás, az uszoda épül, és lassan, de biztosan indul a városközpont felújítása is.

– A konok határozottságon, a konok munkán túl, szerencsénk is volt. Keresztény emberhez illően úgy is mondhatjuk, hogy velünk volt a gondviselés, hiszen volt például per – az egyik brassói cég megóvta a közteres kiírást –, de a korábban megszokottól eltérően, gyorsan született számunkra kedvező bírósági ítélet ebben a kérdésben, így lehetett dolgozni. Arról beszélünk, ugye, ami rendhagyó, ami a Székelyföld egyetlen másik városában sem lelhető fel ebben a formában, ezért mindenki külön büszke lehet, de ezzel párhuzamosan még sok minden történt. 28 tömbházat szigeteltünk és újítottunk fel, folytatódott a Taploca utca felújítása, s bár a brassói közúti hatóság az engedélyezést szinte két évig húzta – ez is azt mutatja, hogy a román közigazgatás 1918 óta szinte semmit sem fejlődött –, mégis sikerült a kivitelezőnek mindkét sávot járhatóvá tenni. A híd lábánál lévő körforgalom összeköttetésbe került a Nagyrét utcával, több utca újraaszfaltozódott, több járdaszakasz újult meg, és ami fontos, hogy két lakónegyed is jelentős arculatváltáson esett át. Ez is kisebbfajta csoda, hiszen, ahogy Antal Attila alpolgármester a napokban felidézte, a tavaly ilyenkor arról beszéltünk Szőke Domokossal, hogy milyen jó lenne, ha jövőre legalább a tervei elkészülnének a két lakónegyed felújításának. A várakozásokat felülmúlta a 2011-es esztendő.

Pesszimista voltam tavaly, és a világ dolgait elnézve, okos ember ma sem lehet különösen optimista, de tény és való, hogy a lassan leköszönő esztendő megmutatta: sokkal nagyobb tartalékok és cselekvési erő lakozik bennünk, mint amit én, aki soha sem voltam önbizalom híján, el tudtam képzelni saját magunkról. Ez az év azt mutatta meg, hogy ez a csapat, aki a várost vezeti, de nem csak a két alpolgármesterre vagy az önkormányzatra gondolok, hanem a teljes munkaközösségre, egy nagyon erőteljes cselekvő erőt képvisel. Nem csak mi voltunk szerencsések, hanem a város is, hogy ez a csapat alakította a dolgait.

– Megvalósításokról beszélünk, mindezt mennyire sikerült önerőből elvégezni?

– Egyik lényeges alappillére városvezetői filozófiámnak a hitelmentesség. Szörnyülködve nézem, hogy Sepsiszentgyörgyön 10-12 millió eurós hitelt vesznek fel, és ebből képzelik el a fejlesztést. Ez egy gyilkos játék. Nagyon rövid távon nagyon nagy dolgokat kell csinálni, és a populizmustól, a nagyotmondástól nem mentes vezetési forma negatív mellékhatása a fejetlen hitelfelvétel. Ha már az előző városvezetés volt annyira bölcs és körültekintő, hogy nem verte hitelekbe a várost, mi is tartjuk magunkat a hitelmentességhez. Csíkszereda, de bármely más település is addig lesz közép és hosszú távon fejleszthető, ameddig saját erőforrásaiból, esetleg meg nem térítendő pályázati forrásokból tudja a fejlesztéseket fenntartani.

– Feltételezem, készül a 2012-es költségvetése a városnak, szükség van-e komolyabb megszorításokra?

– A kormány úgy döntött, hogy a személyi jövedelemadó helyben maradó részét csökkenti, így a város ezt az intézkedést nagyon meg fogja érezni. Becsléseim szerint egymillió eurónyi összeget von ezzel el a központi kormányzat a város saját bevételéből. Ettől nem szabad pánikba esni, menni kell előre, hiszen a fejlesztések és felújítások terén nagyon sok kötelező gyakorlat van.

Be kell fejezni a gimnázium felújítását, folytatni kell a központ rehabilitációját, előbb-utóbb be kell fejezni az uszodát, és indítani kell a Sadoveanu és Balcescu utca sarkánál álló ingatlan bölcsődévé való alakítását célzó nyertes pályázatot. Úgy néz ki, hogy a hargitafürdői úthálózat és közvilágítás teljes felújítását eredményező pályázatunk finanszírozásra kerül uniós strukturális forrásokból, ennek az önrészét kell biztosítani. A tömbház-hőszigetelési program folytatódik, ebben a pillanatban 38 lakóközösségnek van a pénze összegyűjtve.

A városközpont felújításából adódóan újabb kényszerhelyzet áll elő, mert ha felújítjuk a Petőfi utcát, a Szabadság, illetve a Majláth Gusztáv Károly teret, komolyan el kell gondolkodnunk azon, hogy a mozi felújítását is próbáljuk beütemezni. De szervesen kapcsolódik a központ felújításához a Penge néven ismert tömbház mögötti parkoló ügye, mert ha a központ felújítódik, jó lenne ezt a magot is felújítani. A Vigadó felújításának tervét szintén el kellene készíteni. Sokan mondják, hogy a fényrendőrt a gimnázium sarkánál jó lenne kiváltani egy körfogalommal, erre felület és lehetőség csak úgy adódik, ha a kerítés egy kicsit átszerveződik, most lenne az alkalom erre is. Van még egy erkölcsi adósságunk, jó lenne a Szabadság téren egy olyan szoborcsoportot létrehozni, amely boldog emlékű Márton Áron püspök atyának állít emléket.

Szeretném, ha előbb-utóbb e tekintetben is lenne egy szemléletváltás, mert a város lényege egyébként nem a szépen rendbe tett járda, kerékpárút, leaszfaltozott utak és körfogalmak – ezek mind velejárói –, a város lényege a közösség kellene legyen, és egyre inkább azt tapasztalom, hogy sokkal több a tennivaló a közösségépítés tekintetében. Sokkal nehezebb feladat az, „ahogy esik, úgy suppan”, vagy „nekem legyen jó, s más nem érdekel” hozzáállást családias, felelős, közösségcentrikus gondolkodásmóddal felváltani. Szomorúan tapasztalom, hogy az iskoláktól kezdve, sok intézményen keresztül, nem kevés családot is beleértve, igencsak meglazultak azok a normális kötődések, amelyek megannyi időn át jellemezték ezt a kisvárost.

– A jövő évi terveket befolyásolja-e, hogy 2012 választási év?

– Az a feladatunk, hogy saját magunkat tudjuk túlszárnyalni, vagy saját magunkkal küzdjünk meg nap mint nap, engem eddig sem foglalkoztatott, és ezután sem fog a választások közeledte. Aki a választásokra gondolva cselekszik, az nem saját magát, hanem a közösséget veri át. Az a közéleti ember, aki csak választási évben akarja a legjobbat kihozni saját magából, nagyon hamar el fog tűnni. Vannak elegen, főleg ezekben az időkben, amikor a Székelyföldön egyre több a nagyotmondó és Bukarestben egyre több a nagyothalló, de hát ez többek között a román politikának a része. Látszik, hogy választások jönnek, mert az előválasztás már megkezdődött. Ha olyat mondtál, 1989 előtt jött a fekete autó és elvittek, ez volt a securitate. Manapság a SRI mellett a DNA lépett be előválasztó közegnek, elviszik a kézdivásárhelyi, a kolozsvári polgármestert, és sorban állnak más polgármestereknél.

– Milyennek értékeli az önkormányzati testület tevékenységét?

– Van néha egy-egy kicsi kilengés, amikor feltűnési mániából egyik-másik kolléga túllő a célon, de a nagy többség nem csak az idén, hanem ezen választási ciklus jelentős részében tényleg a város érdekét nézte. Ilyen ma sehol nincs a Székelyföldön a nagyobb városok közül, és nyugodtan mondhatom, hogy ez is egy ajándék volt. Az is ajándék. hogy nem vagyunk kényszerpályán és nem vagyunk csapdahelyzetben, bennünket nem valami lobbi juttatott a város élére, hanem az emberek, a saját hitelességünkön keresztül emeletek ide, így aztán nem is vagyunk adósai senkinek.

– Az idei esztendő nem csak a városvezetőnek, hanem Ráduly Róbertnek, a magánembernek is fontos év volt.

– Az egész év egy csodálatos időszak volt. Kezdődött azzal, hogy nagyon jól indult a jégkorongévad, aztán jött az angyal, és kiderült, hogy az angyal hozta az augusztusban megszületett negyedik gyermekünket, második lányomat, Zsuzsanna-Máriát. A 2005-ös december 1-jei és 2-ai magyarországi meggyőző körutamat követően, amikor a testvérvárosok polgárait próbáltam rávenni arra, hogy igennel szavazzanak a népszavazáson, egyfajta csattanós replikaként hat évvel később letehettük az állampolgársági esküt, sőt az útlevelet is kiváltottuk.

Azt is el kell mondani, hogy idén megjelent egy kisregényem is, amely igen elmélyült és intenzív munkát igényelt. Beleástam magam a múltba, ami tulajdonképpen számomra feltöltődést, de kihívást is jelent, és bár nagyon szeretem a hokit, a múlt feltárása még érdekesebb. Általában egy vezető embernek nagy hibája, ha azt gondolja, hogy a világ vele kezdődött. Tudni kell, hogy sokan, jó szándékkal és jó utakon jártak előttünk, sok mindent hagytak ránk, és alázattal kell gondolni rájuk. Pontosan ezért alázattal kell viselkedni a hétköznapokban is, mert mi csak egy vagyunk a sok közül, és sose szabad elfelejteni, hogy a polgármesterség egy múló állapot.