
Ha nyerne a pályázat, újra lenne szökőkút, a központ visszanyerhetné az egykori vásártér-jellegét
Fotó: Balázs Katalin
Amennyiben pénzt kap az elképzelés kivitelezésére Gyergyószentmiklós önkormányzata, a város központjának fele autómentes lesz, a másik részen pedig kétirányú forgalom halad majd át. Alacsony növésű cserjék teszik lehetővé, hogy a műemléképületek homlokzata látszódjon, és ebben többé a villanyvezetékek sem lesznek akadályozók. Ezt szolgálja a szerdán hozott döntés is.
2018. augusztus 30., 19:562018. augusztus 30., 19:56
2018. augusztus 30., 20:012018. augusztus 30., 20:01
A gyergyószentmiklósi döntéshozó testület rendkívüli ülésén első napirendi pontként szerepelt egy közterület-rendezés műszaki-gazdasági mutatóinak elfogadása, a dokumentáció jóváhagyása. A városközpont átalakításának tervét ismertette Nagy Zoltán polgármester, a döntéshozók szavazatát kérve, hogy egy pályázatra benevezve az elképzelés kivitelezéséhez anyagi alapra szert tegyen Gyergyószentmiklós.
„Forgalomátszervezés szerepel a tervben. Ennek eredményeként a főtér egyik része lezáródna az autós forgalom előtt, a másik fele kétirányúvá válna, a közlekedést pedig egy új körforgalom segítené” – ismertette az elképzelés alapját Nagy Zoltán. Részleteiben ez azt jelenti, ha a kivitelezés megtörténik, akkor a
Aki a Kossuth Lajos utcára akar innen letérni, lévén, hogy szűkös a hely körforgalomhoz, nagy valószínűséggel el kell mennie az úgynevezett új posta előtti körforgalomig, és onnan térhet vissza, kanyarodhat jobbra. Ezt segíti majd a mobilitási tervbe belefoglalt intelligens forgalomirányítási rendszer is, mely jelzőlámpákat tartalmaz.
A beruházás teljes értéke 9 millió 59 ezer lej, mely az útátépítés és parkrendezés, közvilágítás-korszerűsítés és esővíz-elvezetés mellett még díszkivilágítást is tartalmaz
Fotó: Balázs Katalin
A volt Cifra-ház elé, a mai Fejlesztési Bank épületének közelébe, ahol egykor a Békény-patak egyik ága haladt, tervezik a szökőkutat. Ez budapesti mintára szabályozható lenne: alkalmanként vízzuhataggal frissítené a levegőt, máskor pedig az egyenes felület rendezvénytérként funkcionálna.
Nagy Zoltán kijelentette: a főteret teljesen átépítik. Erre már különböző szakhatósági tanulmányok készültek, melyek összesen 17 711 négyzetméteres felületet érintenek. Ebből közel 6500 négyzetméter park marad, 891 négyzetméter kerékpárút lesz. A beruházás teljes értéke 9 millió 59 ezer lej, mely az útátépítés és parkrendezés, közvilágítás-korszerűsítés és esővíz-elvezetés mellett még díszkivilágítást is tartalmaz.
A Székelyhon kérdésére a polgármester kijelentette: a központrendezési terv tökéletesen illeszkedik a városrendezési tervbe, ráépül a forgalmi tanulmányra és a mobilitási tervnek is része. Ezek képezték alapját a tervezésnek, és hozzá megszerezték azokat az engedélyezéseket is, amelyek a műemlékzóna által megköveteltek.
Fotó: Balázs Katalin
Az Európai Uniós kiírásra a központi régióban kétszáz százalékos a jelentkezés, ezért kérdéses leginkább, a nyertesek közé kerül-e a terv. Nagy Zoltán úgy fogalmazott,
Nem tragédia az sem, ha nem valósulhat meg hamarosan ez a beruházás, mert nincs közvetlen hatással a közösségre:
Sürgetőbbnek tartom azokat a projekteket, melyek révén kulturális, turisztikai intézmények létrehozására nyílik lehetőség, melyek Gyergyószentmiklóst még inkább a térség központjává teszik” – részletezte az elöljáró.
Egyhangú döntések születtek
A rendkívüli testületi ülésen elhangzott: egy pályázati kiírásra nevezett be a város, mely kulturális és szociális tevékenységeknek helyet adó épületek feljavítását célozza, de része lehet közterület-rendezés is. Ebbe foglalják be a főtérbe becsatlakozó Fürdő és Budai Nagy Antal utca felújítását új útburkolattal, parkolók, járda, illetve a Fürdő utcában kerékpárút kialakításával. A pályázat értéke 4,3 millió lej. Már év elején tájékoztatta az önkormányzati képviselőket a sportiskola vezetősége, hogy a várossal közösen működtetett sportcsarnok fenntartása nagyobb anyagi ráfordítást igényel. 40 ezer lejt különített el erre az önkormányzat, belőle 12 ezer lejt már átadtak, most közel 15 ezer lejre van szükség és fogadókészség. A Basilides Tibor sportcsarnok önkormányzati tulajdon, közel tíz éve a sportiskola adminisztrálja és mostanáig a fenntartási költségeket is a sportiskola gazdálkodta ki. Az önkormányzat idéntől a működéshez szükséges nyersanyag-költségeket állja, a személyzeti béreket a tanintézet vállalja – ez az egyetlen módja annak, hogy a sportiskola ne mondjon le az adminisztrálási teendőkről. A polgármester elképzelésével egyetértett a testület: ez a rövid távú, járható módja annak, hogy a város egyetlen sportcsarnokára ne kerüljön lakat. A tisztségjegyzék módosítását is ellenvetés nélkül fogadták el: megüresedett a zöldövezetekért felelős állása, meghirdetésének kritériumait alakították át, hogy a frissen végzettek is megpályázhassák.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark nevű aukciós ház.
„Repülő” autót mutatott be Elon Musk. A Roadster nevet kapott, kétüléses prototípus 10 darab speciális fúvókával és nagynyomású légtartályokkal rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy felemelkedjen a levegőbe, onnan pedig a földön landoljon.
szóljon hozzá!