
Fotó: Gergely Imre
Gyergyóújfalu községi tanácsának utolsó idei gyűlésén csaknem negyven érdemoklevelet osztottak ki. Azok vehették át, akik sokat tettek azért, hogy Újfalu és a hozzá tartozó falvak továbbléphessenek a kultúra, sport és gazdasági fejlődés útján, illetve azok, akik a község hírnevét viszik a nagyvilágba.
2009. december 30., 20:512009. december 30., 20:51
2010. január 02., 12:182010. január 02., 12:18
Fotó: Gergely Imre
Gyergyóújfalu egyike a Gyergyói-medence nagyközségeinek, idetartozik még Gyergyótekerőpatak, Gyergyókilyénfalva, Szenéte és Gyergyólibántelep is. Az itt lakók büszkék szülőfalujukra, arra, hogy egy fejlődő, szépülő község, közösség részesei. A fejlődés, és ugyanakkor a hagyományok ápolása azonban elképzelhetetlen lenne azok nélkül a személyek nélkül, akik önzetlenül felvállalják a feladatokat, részt vesznek a közösség életének szervezésében.
Az újfalvi önkormányzat most, 2009 végén oklevelek átadásával fejezte ki köszönetét és megbecsülését ezen személyekkel, és intézményekkel szemben.
Fotó: Gergely Imre
Így csaknem negyven oklevelet vehettek át az arra érdemesek. Jövőre azonban várhatóan kevesebb lesz a díjazottak száma, hiszen a mostani kezdeményezést évi rendszerességgel szeretnék hagyományossá tenni. Így 2010 decemberében az esztendő “legjobbjait” díjazzák majd.
A kedd délutáni dísztanácsülés díjazottjait hosszú volna egyenként felsorolni. Díjakat kaptak a kultúra, a sport, közösségszervezés és más területek önkéntesei, valamint mindazon intézmények, akik anyagi vagy más természetű segítséggel járultak hozzá a község és az idetartozó falvak fejlődéséhez.
Fotó: Gergely Imre
A biatlon, sífutás és síugrás egyébként több mint tíz országos és nemzetközi dobogós helyezést hozott a községnek 2009-ben.
A kultúra terén a magyarországi Varga Gabriella kapott különdíjat, aki Dr. Jakab Antal emlékének ápolásában kifejtett munkájáért és az egykori egyházi méltóság nevét viselő könyvtár megalapításáért részesülhetett az elismerésben.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.