
Fotó: Both Ildikó
A kilyéni Székely-Potsa Rehabilitációs Központba látogattak a sepsiszentgyörgyi Selye János Pszichoklub tagjai, akik Mikulás-ajándékkal lepték meg az otthon gyerekeit. A gyerekek saját készítésű ajándékkal viszonozták a kedvességet.
2010. december 06., 15:142010. december 06., 15:14
2010. december 06., 16:512010. december 06., 16:51
Kétszer járt hétfőn a Mikulás a kilyéni Székely-Potsa Rehabilitációs Központban, ahol súlyosan sérült gyerekek várták érkezését. Az igazi Mikulás látogatását követően, az ebéd befejeztével érkeztek meg a Selye János Pszichoklub önkéntesei, és lepték meg a kicsiket Mikulás-csomaggal. A pszichoklub vezetője, Dulányi B. Szidónia elmondta, az együttműködés eredménye volt a csomagosztás, hiszen ez lesz a témája az e heti klubtalálkozónak is. Az ötlet hamar megvalósult, narancs, cukorka, csokoládé került a csomagokba, melyeket hétfőn délelőtt vittek az önkéntesek a sérült gyerekek otthonába.
A kilyéni Székely-Potsa Rehabilitációs Központ két éve működik Háromszéken, jelenleg negyven gyereket fogad, többségük halmozottan sérült. A különböző csoportokba osztott gyerekek sokat tanulnak a központban, fejlesztő programokban vesznek részt, de táborokat is szerveznek számukra. Az intézmény vezetője elmondta, fontos lenne közelebb vinni ezeknek a gyerekeknek a világát a többi emberéhez, ezért szerveznek közös táborokat, nyílt napokat az otthonban.
Nemrég a központ kis lakói karácsonyi vásárt és kiállítást is nyitottak saját készítésű munkáikból, melyekhez kukoricacsuhét, gyapjút, kartondobozokat, árvalányhajat, színes szalagokat használtak fel. Az ebből készült adventi asztal- és karácsonyfadíszeket kiállították az épület előcsarnokában, és bárki megtekintheti, illetve megvásárolhatja.
Nagy dolog volt elkészíteni ezeket a tárgyakat – vallják az otthon dolgozói, hiszen a gyerekek többsége súlyosan sérült, nehezükre esik a rajzolás, színezés, formák kialakítása. Az AutExpónak nevezett kiállítást első, de nem utolsó alkalommal rendezték meg, a pszichoklub munkatársainak pedig egy-egy rajzot és gyeryatartót ajándékoztak a gyerekek. Jó érzés, ha valaki gondol rájuk, meglátogatja az otthont, érdeklődik és segít, hiszen ezt a gyerekek is megérzik, és igazán boldogok – mondta az igazgató.
Dulányi B. Szidónia a búcsúzáskor megígérte, visszatérnek az otthonba újabb ajándékokkal és ötletekkel, ugyanakkor legközelebb az oltszemi otthonba látogat el a csapat. Dulányi Szidónia a központból hazafelé tartva lelkesen nyilatkozott arról, hogy mekkora öröm számára az ajándékozás és az, hogy megörvendeztették a súlyosan sérült gyerekeket. A fiatal pszichológus azt is kiemelte, a tágas és rendkívül modern otthon is jó érzéssel tölti el, hiszen a kényelem és a szakmai felkészültség magas fokú.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!