
Fotó: Sándor Csilla
Meglepetéssel várja hétfőn a csíkszentsimoni és csatószegi iskolásokat a helyi önkormányzat: mindkét tanintézmény előtt egy-egy hatalmas mackó fogadja majd az iskolakezdőket.
2017. szeptember 09., 22:452017. szeptember 09., 22:45
2017. szeptember 09., 22:472017. szeptember 09., 22:47
Kozma István polgármester érdeklődésünkre elmondta, tavaly fogalmazódott meg az ötlet, hogy meglepik a gyerekeket, és hangulatosabbá teszik az iskolakezdést. Akkor szalmabálákból egy diáklányt és egy diákfiút készítettek, amelyeknek az akkori első osztályosok adtak nevet. A gyerekek nagyon örültek a kezdeményezésnek, ezért döntöttek úgy, hogy megismételik az akciót.
Fotó: Sándor Csilla
egyet a szentsimoni iskola mellett, egyet pedig a csatószegi iskola udvarán helyeztek el. Pénteken készítették el őket szalmabálákból, amelyeket egy helybéli gazda ajánlott fel. A tavalyi szokás szerint idén is
Fotó: Sándor Csilla
A polgármester hozzátette, a helybéli gyerekek azonnal felfigyeltek a macikra, és máris azt kérdezgették, jövőre milyen formájú lesz a meglepetés. Azt sem titkolták, hogy
A medvék egy hónapig fogadják majd az iskolásokat a két tanintézmény előtt.
Fotó: Sándor Csilla
Fotó: Sándor Csilla
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!