Adósságrendezés minden fronton

A csíkszeredai közüzemeknek nemrég sikerült gáztartozásait törlesztenie, így a várost nem fenyegeti a fűtés teljes leállítása. Ugyanakkor a hőszolgáltató is folytatja kinnlevőségeinek a behajtását. A november másodikán megkezdett akció keretében mindeddig 100 ezer lejt sikerült beszedniük.

Létai Tibor

2011. november 30., 15:512011. november 30., 15:51

A hőszolgáltató vezetőségének november eleji nyilatkozataiból kiderült, hogy a drasztikus adósságbehajtás többek között azért vált szükségessé, mert a közüzemeknek jelentős tartozása van a gázszolgáltató felé. Az utóbbi a maga során jelezte, hogy amennyiben nem kapja meg kinnlévőségét, nem ad több gázt a közüzemeknek. Ebben az esetben az egész város központi fűtés nélkül marad.

Fekete Ana (fotó), a Közüzemek Rt. igazgatója portálunk érdeklődésére kifejtette, adósságaik rendezésére a kormány 1 238 000 lejt utalt át, így a gázszámlákat időben törleszthették, és ezáltal sikerült napirendre jutni. Jelenleg a Harvíznek tartozik nagyobb összeggel (350 ezer lej) a hőszolgáltató. Az igazgató megemlítette, a közüzemek a bevételeinek 85 százalékát a gáz-, víz- és áramszolgáltatónak fizeti.

Fekete Anától megtudtuk, a megyeszékhely 12 ezer tömbházlakásából 7800 fűtését a Goscom biztosítja. Nagyobb tartozással a lakások 10-12 százaléka rendelkezik. Mindeddig a közüzemek felé 1 108 000 lej elmaradás halmozódott fel, amit a Goscom igyekszik behajtani. A lakosság részéről körülbelül 400 ezer lej a tartozás, a fennmaradó összeg pedig cégek, intézmények számlájára írható.

Bajok a Szív utcában

„Jelen pillanatban a Szív utcában van felszólítva öt tömbház a tartozások befizetésére. Az érintett tömbházak adóssága 123 ezer lej, melyből mindeddig csak 8 ezer lejt törlesztettek” – magyarázta Fekete. Hangsúlyozta: a hőszolgáltató szándéka az adósságok beszedése és nem a rendesen fizetők büntetése, ezért igyekeznek megegyezni a lakószövetségek vezetőivel, hogy csak az adóssággal rendelkező lakótulajdonosok lakrészeit vágják le a központi fűtésről, amennyiben az illető tulajdonos ajtót nyit.

Az öt felszólított Szív utcai hatvan lakrészes tömbházban lépcsőházanként a tartozók száma négy és nyolc közötti. A lakók nagy része rendesen törleszti a számláit, így őket drasztikusan érintené a kollektív fűtéselzárás. Ugyanakkor tudni kell, hogy a szolgáltatónak a lakószövetségekkel van szerződése, viszont amennyiben lehetséges, a közüzemek csak az adóssággal rendelkezők fűtését fogja levágni – fogalmazott az igazgató. Megemlítette, hogy problémák vannak még a Hunyadi 29., a Kossuth 9., a Temesvári 28., a Nárcisz 9,7,5, a Nagymező 12/A, a Goga 6/A, 6/B  számú tömbházakban is. 

A humánusabb megoldás érdekében a közüzemek vezetősége tárgyal a lakószövetségek képviselőivel. Szerdán a szív utca 4-es, 6-os és 10-es számú tömbházak lakószövetségének képviselőivel egyeztetett a Közüzemek Rt. vezetősége. Arra az eredményre jutottak, hogy az említett tömbházakban hétfőn a lakószövetség segítségével csak azokat a lakrészeket vágják le a központi fűtésről, melyek tulajdonosai nem fizettek és nagy adóssággal rendelkeznek – tudtuk meg Biró Hajnalka sajtóreferenstől. Hozzáfűzte, a Szív utca 7/A és 7/B lépcsőházak lakószövetségének vezetőivel pénteken egyeztetnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára

Alkalom a viszontlátásra, a tapasztalatcserére, a közös táncra – erről szól a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál. A Kárpát-medence néptáncosait tömörítő balánbányai rendezvény 30. évében különlegességekkel készülnek a közönségnek.

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn

Baleset történt szombaton délután fél öt körül Tusnádfürdőn, a várost átszelő E578-as nemzetközi úton. Ketten megsérültek.

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn
2026. január 17., szombat

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban

Egy héttel meghosszabbították a Csíki Székely Múzeumban látogatható Márkos András-emlékkiállítást, így az érdeklődők január 25-ig még megtekinthetik.

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban
2026. január 17., szombat

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát

Egy 73 éves férfi vesztette életét kigyúlt házában a Csíkszentsimon községhez tartozó Csatószegen pénteken éjszaka. A lángok a kályhából kihullt parázs miatt csaphattak fel.

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét  

Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét   
2026. január 15., csütörtök

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg

Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg
2026. január 14., szerda

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában

Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon

A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon
2026. január 12., hétfő

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak

A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak
2026. január 12., hétfő

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak

Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak
Hirdetés