Az idei űrlapok összetettebbnek tűnhetnek, mint a 2002-esek – hangzott el a számlálóbiztosoknak hétfőn a Székelyudvarhelyi Városházán tartott felkészítőn.
2011. október 11., 09:122011. október 11., 09:12
A könnyebb megértés érdekében kivetítőt is használtak
A számlálás folyamán többek közt rákérdeznek az egy háztartásban élők rokoni viszonyára, külön űrlapra kerül minden 15 éven felüli személy, aki külföldön tartózkodik, és azt is megkérdezik, hogy milyen gyakorisággal és milyen pénzösszeget küldenek haza a családnak. A biztosoknak szociális otthonokat, bentlakásokat, kórházakat is fel kell térképezniük, és a lakásokon belüli fűtési technikákra, a mellékhelyiségek felszereltségére, a vízhasználatra, valamint az áram meglétére is rákérdeznek majd.
Bonyolultabb, mint 2002-ben volt
Aboş Maria, a Hargita Megyei Statisztikai Hivatal igazgatóhelyettese elmondta, hogy a 2011-es űrlapok bonyolultabbnak tűnhetnek az eddigieknél, és minden biztosra előreláthatóan száz lakás jut, így körülbelül 250 embert kell összeszámolniuk.
A felkészítő román nyelven folyt, melynek végén a résztvevőket egy helytelenül kitöltött űrlap kijavításával tesztelték. Kovács Rozália, a polgármesteri hivatal közigazgatási osztályának vezetője elmondta, hogy a hétfői felkészítőn a 62 jelentkezőből 46 személy jelent meg. A számlálóbiztosnak jelentkezők öt csoportba voltak osztva, ezért kedden szintén két időpontban, viszont szerdán csak délelőtt tartanak felkészítőt. Minden biztos kap egy magyar nyelvű űrlapot is – hogy a magyar ajkúak anyanyelvükön is követhessék a kérdéseket – tájékoztattak a felkészítőn.
Lőrincz Réka e-mailben értesült a számlálóbiztosi lehetőségről, és jelentkezett Udvarhelyen a polgármesteri hivatalnál. „Annak ellenére, hogy értek románul, nem volt minden világos” – mondta az egyetemista lány. Bencze Mária nyugdíjas részt vett a 2002-es népszámláláson is, ő csíkszeredai barátnőjétől informálódott a lehetőségről. „Sokkal bonyolultabbnak látom a mostani nyomtatványokat” – tette hozzá.
A szükségesnél százzal többen jelentkeztek számlálóbiztosnak, de hogy kik szerepelnek a végső listán, azt a helyi népszámlálási bizottság dönti majd el. „Udvarhelyen 186 munkaktársra van szükség, akik közül 160 biztos, 23 főbiztos és két körzeti biztos lesz” – mondta Kovács Rozália. „A számlálás során a statisztikai hivatalt is lehet majd telefonon hívni, de valószínűleg csak románul folyik majd a tájékoztatás” – hívta fel a figyelmet Aboş Maria. A népszámlálás ideje alatt a helyi RMDSZ-irodától is lehet tájékoztatást kérni, az ingyenesen hívható 0266-213561-es telefonszámon Nagy Enikő válaszol majd a kérdésekre naponta 10-től 18 óráig, illetve további információkért az udvszekirmdsz@yahoo.com e-mail címre lehet majd írni.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!