
Sajtkészítés helyben
Fotó: Bakó Zoltán
Első termékvásárát tartotta meg csütörtökön a marosvásárhelyi Csokonai (Laposnya) utcában a Romániai Magyar Gazdák Maros szervezete. Már nyitáskor több mint félszáz érdeklődő várakozott az RMGE–Maros szervezet székháza előtt, délig a látogatók száma meghaladta a kétszázat.
2017. július 27., 18:342017. július 27., 18:34
Tizenhárom termelő volt jelen a termékeivel. Sajtkészítők Székelykálból és Görgényüvegcsűrről, illetve vendégként eljött egy magyarországi kft., melynek tagjai a látogatók szeme láttára készítettek sajtokat. Zöldségeket hoztak Mezőmadarasról, Nagyteremiből, Nyárádkarácsonfalváról, de jelen volt még kiállítóként a mezőkölpényi borászat és a marossárpataki pálinkafőzde – ők csak megmutatták, hogy mi újat tudnak kínálni ebben az időszakban.
Csomós Attila, a szervezet elnöke elmondta, a gazdaszervezet nemcsak rendező, de kiállító is volt. Bemutatták a zsenge kaporlevelet, amely fűszer és egyúttal orvosság is. Ennek vákuumcsomagolásos előállítást most kezdték el.
Az RMGE–Maros falugazdásza, Sikó László a déli órákban úgy értékelt, az első termelői vásárt már akkor sikeresnek könyvelhették el, hiszen sokan voltak kíváncsiak rá, és szinte minden látogató tele szatyorral távozott. A következő kiállításos vásárt augusztus 10-én tartják.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.
Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében – tájékoztatott kedden a védelmi minisztérium.
Őrizetbe vettek kedden a német hatóságok egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy szélsőjobboldali terrorszervezet megalapításával, „terrorháború” útján akarta megdönteni a román államot.
Egy emberkereskedelemmel kapcsolatos ügyben huszonhét Bihar megyei helyszínen tartottak házkutatásokat kedden a rendőrség, valamint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) munkatársai.
Rendőrségi vizsgálat indult, miután egy 71 éves beteg a marosvásárhelyi sürgősségi kórház harmadik emeletéről lezuhant. A férfi egy melléképület tetejére esett, a balesetet követően pedig a sürgősségre szállították.
Érdemes figyelemmel követni az Országos Meteorológiai Igazgatóság adatait a kánikulában, hiszen többek között azt is láthatjuk, hogy mennyinek érződik a valós hőmérséklet.
A 2025-2026-os tanévben/egyetemi évben 3,518 millió iskolás és egyetemi hallgató tanult a hazai oktatási rendszerben, 33 100 fővel több, mint az előző tanévben/egyetemi évben – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Három személyautó ütközött a marosvásárhelyi Pandúrok sugárúton kedden délelőtt. Két ember sérült meg, egyiküket kórházba kellett szállítani.
Vörös jelzésű hőségriasztás lépett életbe újra kedd délelőttől Maros megyében is. A rendkívüli meleg miatt a tűzoltók a hőguta, a vízbe fulladás és a szabadtéri tüzek megelőzésére figyelmeztetik a lakosságot.
szóljon hozzá!