
Archív
Negyedik próbálkozásra sem sikerült eladni a sepsiszentgyörgyi Bodok-szállót. A helyi önkormányzat már négy alkalommal írt ki versenytárgyalást, hogy eladja az ingatlant, de nem találtak gazdát a városképet rontó, kilencemeletes, évek óta használaton kívül lévő, romosodó épületre.
2017. november 26., 19:302017. november 26., 19:30
2017. november 26., 19:302017. november 26., 19:30
Antal Árpád polgármester sajtótájékoztatón elmondta, vannak elképzelések a szálló jövőjéről, hamarosan összeállítanak egy dokumentációt a lehetséges rendeltetésekről. Kifejtette, azt a lehetőséget sem zárják ki, hogy még egyszer megpróbálkoznak az eladással, hiszen
figyelembe véve, hogy a város a személyi jövedelemadó csökkenése miatt a jövő esztendőben hétmillió lejes bevételkieséssel számolhat. Ugyanakkor azt sem gondolja, hogy az önkormányzatnak be kellene szállnia a versenyalapon működő szállodaiparba, ám
A város épp ezért vásárolta meg az épületet, ám akkor arra számítottak, hogy ebben az uniós pályázati ciklusban lesz olyan kiírás, amibe beleilleszthető a szálloda felújítása és beindítása, ilyen lehetőség azonban nincs. Az már biztos, hogy
A város egyébként három évvel ezelőtt vette meg az ingatlant egy brassói vállalkozótól, aki a magánosítás során tett szert rá. A versenytárgyalások során az eredeti egymillió eurós vételárat 900 ezer euróra módosították, és a garanciapénzt is 500 ezer euróról 150 ezer euróra csökkentették.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
szóljon hozzá!