
4000 lenne az optimális, de már 2016-ban 6000–6600 medve élt az országban
Fotó: Sándor Csilla
A kilövési kvóták meghatározása lehet az első intézkedés, amelyet bevezetnek a hazai medvepopuláció megőrzésére kidolgozott és közvitára bocsátott akcióterv életbe lépése után. Az udvarhelyszéki vadásztársaságok vezetői között vannak, akik visszafogott reményeket táplálnak a terv hatékonyságával kapcsolatban.
2018. április 26., 13:592018. április 26., 13:59
Az akcióterv értelmében
– hangsúlyozta Mărmureanu-Bíró Leonard. A Nagyküküllő Vadász és Sporthorgász Egyesület igazgatója, valamint a Székelyföldi Vadászegyesületek Föderációjának ügyvezető elnöke jelen volt az április 17-én közvitára bocsátott akcióterv kidolgozására és megvitatására szervezett találkozókon. Ezen a vadásztársaságok, illetve a szakminisztérium illetékesei mellett részt vettek kutatók és természet-, valamint állatvédő szervezetek képviselői is.
Elmondta, az összes fél egyetértésével született meg a medvepopuláció megőrzéséről szóló akcióterv. Ez egyébként főleg általánosságokat tartalmaz, de rámutatnak benne, hogy
A populációszabályozáshoz és -megőrzéshez szükséges intézkedések között az akcióterv megemlíti a vadgazdálkodás jellegű medvekilövéseket is.
– fogalmazott a szakember. Mărmureanu-Bíró Leonard elmondta, az akcióterv értelmében
Lehetne telepíteni például a Retyezát-hegységbe, de az épülő autópályák által elzárt területekre is kifejezetten hasznos lesz majd áttelepíteni medvéket állományfrissítési céllal, ugyanis meggyőződése szerint a medvék nem fogják használni az utak fölött kialakítandó vándorlási folyosókat.
A medvepopuláció szabályozását célzó intézkedések szükségességét illetően néhány beszédes adattal is szolgált a szakember: a Nagy-Küküllő Vadásztársaság ügykezelésébe tartozó területeken nagyjából 30 egyedet számláló medveállomány lenne az optimális, ehhez képest több mint 300 egyed él ott. Nem meglepő tehát, hogy sok a medvék által okozott kár – magyarázta Mărmureanu, hozzáfűzve, hogy a zöld szervezetek felmérése szerint 2016-ban még 200 ezer euró körül volt a károk éves összértéke, de ez a következő évben, a medvekilövések betiltását követően több mint duplájára, mintegy 524 ezer euróra nőtt. Ő abban reménykedik, hogy az akcióterv életbe lépését követően 16–24 problémás egyed kilövésére kapnak engedélyt a szaktárcától.
– ez a tapasztalata a főként Székelykeresztúr környéki vadászterületeket ügykezelő Hubertus Vadásztársaság vezetőjének. Fazakas Attila elmondta, négy károkozó medve kilövésére kértek engedélyt idén, ezek közül egy emberre támadt Szenterzsébeten februárban. A vadásztársaság vezetője úgy értesült, hogy ősztől ismét jóváhagyják a medvekilövési kvótákat, de – mint lemondón hozzáfűzte – egy-két példány kilövése, amennyit számukra engedélyezni szoktak, már semmit nem old meg, ugyanis az általuk ügykezelt területeken 50 egyed él, miközben 10 lenne az optimális. Szerdán a négyből egyébként két medvére megkapták a kilövési engedélyt a minisztériumtól.
A Nyikó menti területeket ügykezelő Gordon Vadásztársaság múlt év végén ugyan engedélyt kapott két problémás medve kilövésére, de a jóváhagyást olyan későn adta ki a szaktárca, hogy időközben tél lett, és a medvék visszahúzódtak barlangjaikba. A nagyvadakat csak a közelmúltban, március végén, illetve e hónapban tudták kilőni, egyiket éppen azt követően, hogy elragadott egy kecskét egy gazdaságból – tudtuk meg Fancsali Istvántól, a vadásztársaság igazgatójától. Ő egyébként még nem ismeri a medvepopuláció megőrzésére kidolgozott új akcióterv részleteit.
Tizenkettőből tízet kilőttek
A Hargita megyében működő vadásztársaságok az elmúlt időszakban összesen 12 károkozó medve kilövésére kaptak rendkívüli minisztériumi engedélyt. A kilövést követő harminc napon belüli jelentési kötelezettségek száma alapján a vadászok mostanáig tíz egyedet lőttek ki a tizenkettőből – tájékoztatott Domokos László József. A Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője elmondta, az Etéd községben károkat okozó medvét, illetve egy Gyergyó környékén garázdálkodó egyedet még nem tudtak ártalmatlanítani az illetékes vadásztársaságok.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
szóljon hozzá!