A teljesítményalapú bérezés az oktatási rendszer egyik legnagyobb dilemmája

„Mi nehezebb: egy jó iskolából tíz diákot elvinni tantárgyversenyre, vagy egy hátrányos helyzetű iskolában ötven hátrányos helyzetű diákot tanítani? Lehet, hogy nekem könnyű a Bolyai Farkas Elméleti Líceumból tíz diákot versenyeztetni, sőt első helyet hozni. De nem tudom, hogy mit lehet felmutatni valamelyik szakiskolából, ahol az iskolaelhagyás jelenti a nagy problémát, vagy egy elszigetelt vidéki vagy város peremiskolából, ahol a hátrányos helyzetűek száma nagyon nagy. Ott a minimális kompetenciák elsajátításához is hatalmas erőfeszítés kell, a tanár részéről is. Akkor hogyan lehet ezt felmérni?” – tette fel a kérdést Molnár Zoltán.

Ezt különböző teljesítmények alapján pontozzák:

• figyelembe veszik a kiemelkedő teljesítményű diákokkal való munkát,

• a projektekben való részvételt

• és a hátrányos helyzetű diákokkal való munkát is

– részletezte a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) Maros megyei elnöke.

Minden tantárgynak van egy szakcsoportja, és azok közül a tanárok közül, akik ebben a csoportban benne vannak – a tagság összetételét minden évben közösen döntik el – legalább ketten átnézik és pontozzák a pályázatokat. Legkevesebb 75 pontot, legtöbb 150-et lehet elérni, és

Idén Maros megyében például két földrajztanár esetében lejárt az ötéves időszak, tehát valószínű, hogy a jövőben lesz két szabad hely – mondta el Molnár Zoltán, aki szerint sok a kérdőjel a hazai oktatás megváltoztatásával kapcsolatban, például az, hogy megvannak-e azok a körülmények, azok a képzésszintek, amit elvárunk ahhoz, hogy az eddig elhanyagolt és semmibe vett hazai oktatás egyből „csodálatos” legyen.