
Az előkészítő munkálatok végeztével hétfőtől már aszfaltozás kezdődik az újjáépített útszakaszon
Fotó: Brassói Területi Útügyi Igazgatóság
Novemberben nyitják meg a forgalom előtt ismét a július elsején lezárt 11B jelzésű országutat, amely Felső-Háromszéket köti össze a Kászonokkal és Alcsíkkal. Az árvíz okozta rongálás miatt jelentős helyreállítási munkálatra volt szükség.
2018. október 27., 10:302018. október 27., 10:30
Két szakaszon, összesen 200 méter hosszúságban kellett támfalakat és új alapozást készíteni a 11B jelzésű országúton az elmúlt hónapok alatt, olyan rombolást végzett a június 30-i áradások idején a medréből kilépő Kászon-patak.

Elárasztott utak, udvarok, termőföldek és pincék – a pénteki és szombati esőzések után főleg a Kászonokban, Csíkszentmihály községben és a Gyimesekben keletkeztek jelentősebb károk, de Alcsík több falvát sem kímélte az ár.
Hargita és Kovászna megye határához közel, a 14+060 és 14+120-as kilométerszelvény között az úttest fele, míg a 15+200 és 15+240-es kilométerszelvények között az út háromnegyede szakadt be az árvíz idején, mert a víz alámosta az útszerkezetet. Idén márciusban is volt egy áradás, a patak akkor is láthatóan megrongálta az útszakaszt, az alapozás gyengítése mellett az aszfaltburkolatból is ,,lefaragott”.
A június végi útomlás nyomán az országutat lezárták a közúti forgalom előtt,
Fotó: Brassói Területi Útügyi Igazgatóság
Az más kérdés, hogy a tiltás ellenére sokan ilyen körülmények között is autóztak ott. Csíkkozmás felől el lehetett jutni a Kászonokba, de a tájegység közvetlen összeköttetése Kézdiszékkel megszakadt, csak Bálványosfürdő felé lehetett kerülni. Júliusban kezdődött meg a helyreállítás, amelynek során az említett útszakaszokat teljesen újra kellett építeni. Előtte viszont gabion típusú támfalak építésére is szükség volt – ezeket kővel megrakott acéldrót szerkezetekből alakították ki, majd betonréteggel födték le. A Brassói Területi Útügyi Igazgatóság szóvivője, Elekes Róbert szerint
Fotó: Brassói Területi Útügyi Igazgatóság
Korábban november közepét jelölték meg a forgalom újraindítására, Elekes szerint viszont ez nem a kivitelezési szerződésben rögzített befejezési határidő, hanem az az időpont, amelyet követően már nem lehet útfelújításokat végezni az időjárás viszonyok miatt. Ezért tűzték ki célul, hogy jövő hónap közepéig az útszakaszt tegyék járhatóvá, mert elsődleges a közlekedés feltételeinek biztosítása. A csütörtöki helyszíni szemle után a szóvivő arról tájékoztatott, hogy az előkészítő munkálatok végeztével
A forgalom újraindulásához viszont meg kell várni kissé távolabb egy szintén megrongálódott áteresz cseréjének befejezését, de ezzel együtt is november 15-től már lehet közlekedni az országút teljes hosszán.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!