Az Év Fája Románia verseny 12 döntős fája közül több mint 3200 szavazat érkezett eddig a 300 éves háromszéki köpeci szilre, amely az élmezőnyben harcol a címért.
2011. október 18., 17:122011. október 18., 17:12
2011. október 18., 19:172011. október 18., 19:17
Október 30-ig lehet szavazni a köpeci szilre
Napjainkban egyre több emberben tudatosul, hogy az életünk jelentős része csak rohanás, hajsza az anyagi javakért, a mindennapi betevő falatért, az elismerésért, illetve az önmegvalósításért, miközben jelentéktelennek tűnő, anyagi vonzattal nem rendelkező civil események, kezdeményezések mellett úgy rohanunk el, hogy nem nagyon tulajdonítunk különösebb fontosságot nekik, pedig a lényeg a részletekben rejlik! – hívta fel portálunk figyelmét Demeter Zoltán, Az Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület elnöke.
Természetesen vannak történetek, események, amelyek igyekeznek rácáfolni a fent leírtakra. Vannak ritka esetek, amikor hittel és kitartással, következetes munkával sikerül bebizonyítani, hogy a székely-magyar nem csak a nagy bajban, betegség vagy katasztrófa esetén képes összefogni és együtt cselekedni, hanem néha más jellegű kezdeményezések alkalmával is. Egy ilyen történet a köpeci szil története is, amelyet különböző korosztályokat képviselő erdővidéki természetvédők közösen választottak ki, majd neveztek be a www.evfaja.ro honlapon közel 40 napja tartó Év Fája Romániában versenybe.
„A versenynek azonban még nincs vége, hiszen az október 30-án záruló megmérettetésből még majdnem két hét (12 nap) van hátra. A 12 döntős fa támogatói közül többen is komolyan veszik a versenyt és egyre inkább veszélyeztetik fánk győzelmét. Ahhoz, hogy a köpeci szil elnyerhesse az Év Fája Romániában megtisztelő címet, további rendkívüli összefogásra, odafigyelésre és cselekvésre van szükség” – fogalmazott a fát benevező Demeter Zoltán.
Az Év Fája díjat a nemrégiben elhunyt id. Antal Jenő emlékének ajánlanák fel
Ugyanakkor egy szomorú hírrel is szolgált: szeptember 29-én, 75 éves korában elhunyt id. Antal Jenő ny. erdész- és vadásztechnikus, a szilfa nagy támogatója. Igazi székely ember volt, aki együtt élt a természettel, amelynek megóvásáért hivatástudattal és kiváló szakmai képzettséggel felvértezve dolgozott egy életen át. Az erdővidéki hegyek és völgyek, erdők és patakok, állatok és vadvirágok egyik legkiválóbb ismerője volt.
„A versenybe benevezendő jelölt kiválasztásakor Antal Jenő volt az, aki azt mondta, hogy hét jelölt közül a köpeci szilfát válasszuk, mert vele biztosan meg fogjuk nyerni a versenyt. Megfogadtuk tanácsát, de senki sem hitte volna akkor, hogy a verseny végét Jenő bácsi már máshonnan fogja szemlélni. Eddig a szilfánk gyámja volt, ezentúl az őrangyala lesz. Emlékét szívünkben megőrizzük, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a vetélkedő végén az Év Fája díjat az Ő emlékének ajánlhassuk fel” – mondta el Demeter Zoltán.
Videóval is népszerűsítik a köpeci szilt
Mi tehet Ön a köpeci szilért?
Amellett, hogy szavaz minden egyes e-mail címéről (egy IP-ről 5 különböző e-mail címmel lehet szavazni), személyesen meggyőzheti családtagjait, szomszédait, barátait és munkatársait is, hogy szavazatukkal támogassák a szilt. Szavazni a http://www.evfaja.ro/voteaza.php?id=22 linken lehet, e-mail címenként egyszer, majd szükséges a megadott e-mail címre kapott linkre rákattintani (a SPAM-ba is érkezhet), érvényesíteni a szavazatot.
Kiszűrték a fantomszavazatokat
Kedden reggel a köpeci szil 4100 szavazattal állt az első helyen, őt követte a vágási tölgy 3750 szavazattal. A szervezők figyelmét felhívták arra, hogy az elmúlt napokban éjszakánként igencsak megszaporodtak a szavazatok, így derült fény arra, hogy mintegy 1500 fantomcímről leadott szavazat szerepelt az adatbázisban. Ebből hozzávetőleg 600 érkezett a vágási tölgyre és 900 a köpeci szilre – tudtuk meg Potozky Lászlótól, a Polgár-Társ Alapítvány vezetőjétől, aki elmondta, hogy a továbbiakban figyelemmel követik és folyamatosan kiszúrják a hasonló próbálkozásokat, és törlik az esetleges fantom szavazatokat.
A fantom szavazatok törlése után a köpeci szil 3240, míg a vágási 3290 szavazattal rendelkezik. Őket követi a temesi platán 2150 szavazattal.
Demeter Zoltán becsületességre int
A történtekkel kapcsolatosan Demeter Zoltán a Köpeci szil rajongói oldalán az alábbi felhívást fogalmazta meg: „Tisztelettel kérek minden KÖPECI SZIL rajongót és támogatót, hogy igazi mozgósítással nyerjük meg a versenyt és ne csalással! Nem szeretném, ha így nyernénk! Nem akarunk mindenáron nyerni! Inkább több biztatólevelet írjunk, többen cseréljük át a profilképeinket szilre, több embert győzzünk meg nap mint nap, mintsem közben, netán a végén kiderüljön, hogy csalás van történetben és úgy kelljen szégyenkeznünk. Köszönöm a megértést! Győzzön becsületes versenyben a KÖPECI SZIL!”
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!