
Februárban minden oktatási rendszerben dolgozó alkalmazott több pénzt vihet haza. Átlagban húsz százalékkal nőnek a bérek a tanügyben januártól
Fotó: Borbély Fanni
Átlagban mintegy húsz százalékkal nő az oktatási rendszerben dolgozó alkalmazottak bére ettől a hónaptól, de egyes személyzeti kategóriák esetében a 36 százalékot is eléri a fizetésemelés mértéke. A tanügyi szakszervezet lapunknak nyilatkozó képviselője szerint megszűnt a két legfőbb béregyenlőtlenség is az ágazatban.
2024. január 04., 11:002024. január 04., 11:00
Elfogadta a kormány a múlt heti és egyben a múlt év utolsó kormányülésén azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely az oktatási rendszerben dolgozók bérének a megemelését írja elő. Az intézkedés január 1-jén lépett érvénybe, így
Átlagban húsz százalékkal nő az oktatási rendszerben dolgozók bére, de ezt az átlagot az egyes személyzeti kategóriák 15–36 százalék közötti értékei eredményezik – tudtuk meg Molnár Zoltántól, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) Maros megyei szervezetének vezetőjétől.
„Az iskolavezetők – igazgatók és igazgatóhelyettesek – esetében a bérnövekedés átlagosan 35–36 százalékos. Még nem tudtunk modellezni, de ha az alapnormában gondolkodunk, akkor azt hiszem, hogy ezzel megoldódott az a probléma, hogy a vezetői funkcióban lévők kisebb bért kaptak, mint a beosztottjaik” – magyarázta a tanügyi szakszervezet képviselője.
A béregyenlőtlenség rendeződésével kapcsolatban ugyanakkor ismételten hangsúlyozta, hogy az összehasonlítást az alapnorma alapján végezte, ami nem feltétlenül érvényes egy olyan esetre, amikor a pedagógus másfél normás munkaidőben tanít.
A tanári bérek 19,5–20,5 százalékos arányban nőnek ettől a hónaptól az új intézkedés értelmében. Ez minden pedagógusra érvényes, azaz nő a fizetése a kezdő pedagógusoknak is, akik tavaly, az általános sztrájk után már kaptak egy 36 százalékos béremelést. Így
A kisegítő, illetve adminisztratív személyzet is nagyobb bért vihet haza jövő hónaptól: átlagban 15–16 százalékkal nő az ilyen munkakörben dolgozók fizetése. Van még két belső munkakör – a főkönyvelői, illetve főtitkári funkció –, amelyek esetében talán kissé magasabb arányú lesz a béremelés, de ebben nem biztos – mondta Molnár Zoltán, de azt is hozzáfűzte, a főtitkári munkakör nagyon ritka, csak a nagy oktatási intézményben léteznek ilyen állások.
„Mindig felmerül a kérdés, hogy miért nem több, de azt hiszem, hogy ez elfogadható bérnövekedés a jelenlegi körülmények között és összehasonlítva más állami alkalmazotti kategóriákkal. Ha úgy vesszük,
– válaszolta arra a kérdésünkre, hogy a szakszervezet elégedett-e az oktatási rendszerben elrendelt béremelés mértékével.
Elmondta ugyanakkor azt is, hogy az emelés a bérpótlékokat is érinti, ez alól mindössze az úgynevezett stresszpótlék (románul: spor de suprasolicitare neuropsihică) képez kivételt, azt ugyanis a 2018-as bérek alapján számítják ki.
Arra a kérdésünkre, hogy az oktatási bérrendszerre vonatkozóan vannak-e még elvárásai a tanügyi szakszervezetnek Molnár Zoltán azt válaszolta, hogy a jelenlegi országos bruttó átlagbért tekintve
a tanügyi szakszervezetek és a kormány képviselői között született megállapodás szerint. Ha azonban időközben nőni fog az országos átlagbér, akkor annak megfelelően nőnie kell az oktatási béremelés arányának is – fűzte hozzá. Az új bértörvény várhatóan jövőre készül el.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
A Padina térségében talált több fémdarab feltehetően abból a drónból származik, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le – közölte Buzău megye prefektusa.
A textiliparban végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzések szerint az elemzett minták 67 százaléka nem felelt meg az előírásoknak: a címkéken feltüntetett összetétel nem egyezett meg a felhasznált anyagokkal – derül ki a hatóság féléves összesítéséből.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
A védelmi minisztérium képviselői pénteken közölték, hogy mielőtt a román légierő F-16-os vadászgépe megsemmisítette a román légtérbe engedély nélkül behatolt drónt, az olasz légierő Eurofighter Typhoon gépe is rakétát indított rá, de nem találta el.
Négy férfi keveredett verekedésbe péntekre virradóra egy marosvásárhelyi vendéglátóegység teraszán, a konfliktus során egyikük fejsérülést szenvedett, ezért kórházba szállították.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette a DNA a bukaresti fegyvergyár vezérigazgatóját, Mihai Rafiut, valamint a plopeni-i fegyvergyár vezérigazgatóját és kereskedelmi igazgatóját, Alexandru Tiberiu Pîrvut és Liliana Sorescut.
A kiszámíthatóság, a megmaradás és a politikai érdekképviselet kérdései kerültek a középpontba a 35. Tusványos hagyományos nemzetpolitikai kerekasztalán, ahol magyar szervezetek vezetői értékelték közösségeik helyzetét és a jövő kihívásait.
Elfogadták a Barátok kertje és a Fűzhát övezeti rendezési terveit a csíkszeredai önkormányzati képviselők pénteki, rendkívüli ülésén. A városvezetés szerint ezzel hosszú távon új lakóövezetek kialakításának alapjait teremtették meg Csíksomlyón.
Román F–16-os vadászgép semmisített meg pénteken egy drónt, amely behatolt a román légtérbe – jelentette be Nicușor Dan államfő.
szóljon hozzá!