A sérültek is teljes értékű emberek

– A műhelyben 14 fiatal tevékenykedik, ők tartoznak úgymond hozzám. Különböző betegségük van, kezdve az Asperger-szindrómától az értelmi fogyatékoson keresztül a skizoid zavarokkal küzdőig. Igaz, őket nem betegségalapon kell megközelíteni, hiszen elsősorban emberek. Sok mindennel foglalkozunk, szövünk, subázunk, készítünk párnákat, ágyneműt, lábas alá valókat, kötényeket, gyertyát öntünk. Közben sokat beszélgetünk, és én igyekszem életvezetést csempészni ezekbe a beszélgetésekbe. A védett műhelyen belül a foglalkozások levezetése mellett az én szerepem ekkor lesz kulcsfontosságú, hiszen a beszélgetés fontos. Ma már eljutottunk oda, hogy mindenkinek van napja a héten, amikor tudja, hogy legtöbb másfél órára csak az övé vagyok. Igazából itt tudom őket „kibontani”, de az, hogy ők ide, ebbe a közösségbe járhatnak, az önmagában rengeteget számít. Egy védett műhely élete nem a nagy változatosságról szól, inkább a közösségi létben rejlik a titka. Itt mindenkit barát, és itt mindenki teljes értékű ember. Sajnos, a sérült emberek kilencven százaléka otthon van, otthon sepreget, főz, mosogat, vasal – ha a szülei megengedik –, és ennyiből áll az élete. De itt van ez a 14 fiatal, aki meg tudja mutatni, milyen ügyes, hiszen feladataik vannak, és azt elvégzik.

– Beszélhetünk a betegségéről?

– Little-kórral születtem, ami azt jelenti, hogy születés közben vagy előtt egy mikróagyvérzés történt az agyban. Nagyon gyakran értelmi fogyatékossággal jár, de nem mindig. Nekem mozgásszervi problémáim vannak, de önállóan járok, kelek, én egy szerencsés ember vagyok.

– Beszélgetésünk elején említette, hogy a munkahely keresése több alkalommal is kudarcba fulladt. Betegsége miatt utasították el?

– Igen. Az egyetem elvégzése után fél évig kerestem munkát, hihetetlenül stupid visszautasításokat kaptam. Nem alkalmaztak például egy óvodába gyógypedagógusnak, mondván, az óvodában lépcső van. Sőt sok helyen amint megpillantottak, azonnal kijelentették: az állás be van töltve.

– Ön hogyan viszonyul a betegségéhez? Feldolgozta magában?

– Most már igen. Egy mozgássérültnek sem hiszek, aki azt mondja, hogy életében nem tevődött fel benne az a kérdés, hogy miért pont ő a sérült? Bennem is feltevődött, de választ kaptam rá. Lehet, azért, mert éppen ezzel leszek teljes. Lehet, ha nem lennék mozgássérült, én lennék a legkibírhatatlanabb hárpia a világon. Nagyon erős egyéniségem van, és engem ez a betegség fog kicsit vissza, ez pedig időnként jól jön. Ha most születnék meg, és választhatnék a között, hogy a mozgássérültként éljek vagy sem, akkor nehéz lenne azt mondanom, hogy nem akarok mozgássérült lenni. Itt egy olyan csapat van, amiért megélte élni, dolgozni, létezni. Gyerekkorban persze ez más, hiszen a gyerekek őszinték és kegyetlenek, az nehezebb időszak. Itt ebben a csapatban rengeteget tanultam, sokat alakítottak rajtam, én ezt az értékrendet akarom képviselni. Én azért hiszek abban, amit el akarok érni, mert ők itt vannak.

A teljes interjút a Csíki Hírlap október 6-i számának Hölgysarok oldalán olvashatják el.