
Fotó: Pixabay.com
Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig, és ezzel meghaladja a 11,4 százalékos uniós abszorpciós átlagot – jelentette ki szerdán az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter. Dragoș Pîslaru az Európai Bizottság (EB) legfrissebb adataira hivatkozott.
2025. július 30., 20:172025. július 30., 20:17
A tárcavezető szerint egy évvel ezelőtt 5 százalék alatti volt a román abszorpció, tehát jelentős előrehaladás történt az uniós források lehívása terén, és ez a gyorsulás a mandátuma alatt folytatódni fog – ígérte. Dragoș Pîslaru azt is elmondta, hogy
A miniszter szerint a fenntartható fejlődési, a közlekedési, valamint a társadalmi befogadási program terén történt a legjelentősebb előrehaladás – ismerteti az Agerpres.
„Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy ebben az évben egyáltalán nem áll fenn annak a veszélye, hogy pénzt veszítsünk el a kohéziós alapból” – tette hozzá.
A hónap közepén Dragoș Pîslaru azt nyilatkozta, hogy a Románia által az uniós helyreállítási alapból kedvezményes hitel formájában lehívható 15 milliárd euróból Románia csak 8,7 milliárdot kaphat meg, mivel mintegy 6,3 milliárd euró értékű projekt kivitelezésére már nincs lehetőség a 2026. augusztusi határidőig.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
szóljon hozzá!