A közösségi karácsonyvárás ünnepeként advent második vasárnapján ismét szép számú tömeg gyűlt össze a csíkszeredai központi parkban.
2021. december 05., 18:192021. december 05., 18:19
Fotó: Veres Nándor
A közösségi karácsonyvárás ünnepeként advent második vasárnapján ismét szép számú tömeg gyűlt össze a csíkszeredai központi parkban.
2021. december 05., 18:192021. december 05., 18:19
Fotó: Veres Nándor
Az adventi koszorú második gyertyájának ünnepélyes meggyújtása alkalmából a Szent Kereszt Plébánián hétről-hétre zenei szolgálatot teljesítő Psallite ifjúsági együttes dalai tették hangulatossá a kora estét.
Az egyházi áhitatot ezúttal Solymosi Alpár unitárius esperes mutatta be, aki János evangéliumát vette alapul és kiemelt figyelmet szentelt a gyerekeknek is, ugyanis a második gyertya meggyújtása egybeesett a Mikulás érkezésével. „A Jóisten játszóháza óriási. Istennek játszóházában vagyunk mindannyian ebben a városban és ezen a téren is” – fogalmazott. Mint mondta, a gyertya elalvásához hasonlóan fehéren füstölög a lelkünk, amelyet az Isten szerető keze lobbantja újra lángra az adventben.
– zárta az áhitatot az esperes. Ezt követően a kisgyerekes családok a park körül ajándékokat osztogató Mikulásokat keresték meg.
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Újabb elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyó vízgyűjtő területére.
Az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) átutalta az áprilisi gyermeknevelési pótlékok (gyerekpénz) kifizetéséhez szükséges összeget.
A heves esőzések és a patakokban felgyűlt hordalék miatt zavarossá vált a csapvíz Kovásznán, Barátoson, Pákén és Orbaiteleken. A szolgáltató ellenőrzi a vízminőséget, és arra kéri a lakókat, hogy a biztonság kedvéért egyelőre ne fogyasszanak belőle.
Romjaiból építették újjá a gyimesbükki Bethlen–Rákóczi-várat az ezeréves határon. A látványos épület péntek déli átadóünnepségének – amelyet a 30-as számú őrház előtt tartottak – az időjárás is kedvezett.
A Colectiv-ügyben elítélt katonai tűzoltók egyikét, Antonina Radut, aki négy évvel ezelőtt, az ítélet kihirdetése előtt elszökött Romániából, bebörtönözték egy moldovai börtönben, ahol a román bíróságok által kiszabottnál enyhébb büntetést fog letölteni.
Hantavírusgyanús esetet jelentettek Krassó-Szörény megyéből – közölte pénteken az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember életét vesztette, több súlyos sérült van – írja az MTI Magyar Péter miniszterelnök péntek délelőtti Facebook-bejelentésére hivatkozva.
Az elnöki hivatal pénteken bejelentette, hogy a PSD, a PNL, az USR és az RMDSZ aláírt egy megállapodást, amelyben vállalják, hogy a parlamenti ülésszak végéig elfogadják az új közalkalmazotti bértörvényt.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A görlitzi többlakásos épület összeomlása után eltűntnek nyilvánított mindkét román turista holttestét megtalálták a romok alatt.
szóljon hozzá!