Hirdetés
Hirdetés

A polgármesteri hivatal óvatos, a lakók türelmetlenek

A Fürdő utca akadálymentes, de még nem teljes a felújítás •  Fotó: Balogh Orsolya

A Fürdő utca akadálymentes, de még nem teljes a felújítás

Fotó: Balogh Orsolya

Elkészült is, nem is – valahogy így lehetne jellemezni a csíkszeredai Fürdő utca felújítását. Az ottlakók azt várják, hogy mikor készül el a tavaly is megígért második aszfaltréteg az úttesten, de erre még várniuk kell.

Kovács Attila

2017. augusztus 17., 09:462017. augusztus 17., 09:46

A város szélén, a vasútvonalon túli Fürdő utca összehasonlíthatatlanul jobb állapotban van most, mint három-négy évvel ezelőtt, mivel akadálytalanul lehet közlekedni az aszfaltozott úttesten. A lakók viszont nem teljesen elégedettek, mivel a felújítás és a tavalyi aszfaltozás után még egy réteg aszfaltot kellene elteríteni az úttesten. Most erre várnak.

A szerkesztőségünkhöz forduló lakók emlékeztettek Szőke Domokos alpolgármester tavaly elhangzott ígéretére is, amely szerint az újabb réteg aszfaltot idén helyezik el, ez viszont még nem történt meg.

Hirdetés
Idézet
Kérjük az alpolgármester úr válaszát, hogy az idén megtörténik az aszfaltréteg elterítése?

– tették fel a kérdést. Az alpolgármester kérdésünkre megerősítette, lesz újabb aszfaltozás, legkésőbb jövőben, most egyelőre várakozó állásponton vannak. ,,Nem biztos, hogy idén leaszfaltozzuk, a korábban ott elvégzett munkálatok miatt még várunk. Az út így megfelelő állapotban van, járható, még figyeljük, hogy változik.

Inkább elővigyázatosak vagyunk”

– magyarázta Szőke Domokos, hozzátéve, nemrég még a gázszolgáltató alkalmazottai is ástak ott, ezért is óvatosak.

Elhúzódó javítások

Korábban a Fürdő utca rongálódásához jelentősen hozzájárult a régi, tönkrement vízvezeték, amelyből folyamatosan szivárgott a víz, és a legnagyobb szárazság idején is tócsák keletkeztek. Az utca felújításával így meg kellett várni az európai uniós támogatású projekt keretében elkészült vezetékcserét – addig csak az utca közepére egy aszfaltsávot húztak, ami 2012-ben készült el. Az új vízvezeték építése csak 2014-ben kezdődött el, és 2015-ben adta át az építési területet a kivitelező. Abban az évben viszont a polgármesteri hivatal kivárt a burkolat felújításával, mert attól tartottak, hogy a vezetékcsere miatt kiásott árkok betömése során végzett nem megfelelő tömörítés miatt az úttest megsüllyedhet. Tavaly új járdák készültek, és az úttest vezetékcsere által érintett részén is aszfaltoztak, kiegészítve a burkolatot, megszüntetve a kátyúkat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Lehallgatott beszélgetés: Georgescu leleplezte volna az egész rendszert, végül Simiont is

Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.

Lehallgatott beszélgetés: Georgescu leleplezte volna az egész rendszert, végül Simiont is
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Emlékeztető: szeptemberben is várják a tartalékosokat adatfrissítésre

A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.

Emlékeztető: szeptemberben is várják a tartalékosokat adatfrissítésre
2026. szeptember 22., kedd

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton

Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton
2026. szeptember 22., kedd

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen

Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán

Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán
2026. szeptember 22., kedd

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan

Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán

Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán
2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Hirdetés