
Céljuk megmutatni az értékeket
Fotó: Haáz Vince
Második alkalommal szervezi meg szeptember 24. és 26. között Marosvásárhelyen a Folkfórum Fesztivált a Maros Művészegyüttes, a Pro Folk Dance Egyesület és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány a Spektrum Színház és a Világló Egyesület társszervezésével. A háromnapos eseményen magyar, román, szász és cigány népi hagyományokkal, néptánccal és népzenével ismerkedhet a közönség.
2021. szeptember 16., 18:382021. szeptember 16., 18:38
Hozzávetőlegesen ezer fellépőre lehet számítani a háromnapos Folkfórum Fesztiválon, ahol alapvetően Maros megyei hagyományos értékeket mutatnak be, de a szervezők meghívtak Kolozs és Fehér megyei együtteseket is, valamint jelen lesznek Marosvásárhely testvértelepülésének, Zalaegerszegnek is a hagyományőrző néptáncegyüttesei, amelyek Maros megyei magyar és román táncokkal lépnek színpadra.
Ahogy Barabás Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója és Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza főigazgatója és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnöke ismertette,
A néptáncosok, népzenészek, énekesek, adatközlők mellett a szervezők meghívták a népi hagyományos mesterséggel foglalkozó kézműveseket is, akik a Vársétányon, a vár előtti téren mutatják be, hogy például hogyan készül egy csizma, szoknya, kalap, vagy a népviselet valamely darabja. A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek az amatőr néptáncosok és népzenészek támogatására is, mert, ahogy mondták, vannak helyek, ahol már csak ezek az együttesek őrzik az adott vidék, helység tánclépéseit, hagyományos viseletét.
Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza főigazgatója és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnöke és Barabás Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója
Fotó: Haáz Vince
A fesztivál beharangozóját a Maros Megyei Múzeum történelmi osztályán tartották, a gróf Bethlen Anikó népi textíliák gyűjteményét bemutató kiállításon. Ahogy elhangzott, a rendezvény a színpadi előadások mellett számos más programot is kínál. Például a gyűjteményes kiállítást, ahol magyar, székely, román, szász népviselet látható, és amelynek egyes darabjait zenekísérettel fogják bemutatni az érdeklődőknek – mondta a Székelyhonnak Szentgyörgyi Andrea, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány munkatársa. Ezen kívül fotókiállítás, népi lakberendezés, hagyományos használati tárgyak és eszközök, ünnepi és hétköznapi viseletek láthatók majd.
A Hargita megyei hegyi csendőröket gyakran riasztották medvék miatt, de ezen kívül eltévedt embereket is kerestek, és az erdei termények illegális gyűjtését is megpróbálták visszaszorítani. Az alakulatnak idén 19 esetben kellett beavatkoznia.
A Deloitte Property Index 2026 éves elemzése szerint Romániában emelkedtek a legnagyobb mértékben az ingatlanárak Európában 2025-ben, az árszint 14,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az átlagos négyzetméterár 1917 euróra emelkedett.
Idén augusztusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,4-szerese volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Romániának haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége, mert a romániaiakat érintő konkrét problémák sürgős megoldást igényelnek.
Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vezérigazgatója Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter kijelentéseire reagálva vasárnap este határozottan cáfolta az intézmény költségvetési visszaéléseivel kapcsolatos vádakat.
Jelentős mennyiségű eső miatt adott ki elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több régiójára.
A magyar mesefilmgyártás aranykorának ikonikus szereplőivel és a múlt század meghatározó játékaival találkozhatnak a látogatók az „Egyszer volt…” retro mesék, retro játékok című kiállításon, amely Gödöllőről, Csíkszereda testvérvárosából érkezik.
A veszettség terjedésének a megfékezése érdekében sok, oltóanyagot tartalmazó rókacsalit szórtak ki a természetben Hargita megyében. A fertőzés megjelenése okozta aggodalom miatt a kutyák és macskák veszettség elleni oltáskampánya is jól halad idén.
Az év első nyolc hónapjában 94 078 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 2,09 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) vasárnap közzétett adataiból.
Lehűléssel, csapadékkal érkezett meg az ilyenkor megszokott időjárás térségünkbe is.
szóljon hozzá!