
Az elhelyezkedést, foglalkoztatást ösztönző támogatások között van olyan, amit a munkavállalónak, és olyan is, amit az alkalmazónak folyósítanak
Fotó: Haáz Vince
Erősebben ösztönözné az állam a sérülékenyebb munkavállalói kategóriákba tartozók alkalmazását. Új támogatásokat hagytak jóvá, több, már meglévőt módosítottak – ezek között szigorítások is vannak –, a kérdés már csak az, hogy lesz-e pénz mindegyikre.
2026. március 18., 07:482026. március 18., 07:48
Az álláskeresők – különösen a nehezebben elhelyezkedők – esélyeinek a növelése érdekében havi 1000-től 2250 lejig terjedő támogatást biztosít az állam a munkavállalóknak, illetve a munkaadóknak. A juttatások egy része új, amelyek a 2002/76-os számú törvény módosításával kerültek bevezetésre, némelyiknek az alkalmazási normái sem jelentek még meg. Az újdonságokról Jánó Edit, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség osztályvezetője tájékoztatta a Székelyhont.
A NEET fiatalokat, vagyis azokat a 16–30 éves fiatalokat, akik nem tanulnak, nem dolgoznak és képzésben sem részesülnek,
Erre azok jogosultak, akiknek még nem volt meghatározatlan idejű munkaszerződésük – ők az első ilyen munkavállalásukra kapják meg a támogatást, ami havonta 1000 lejt jelent az első évben, majd havi 1250 lejt az azt követő 12 hónapban. Az összeg adómentes és társadalombiztosítást sem vonnak le belőle. Ez egy új támogatás, de még nem folyósítják, ugyanis még meg kell jelenjenek a törvény alkalmazási normái.
Támogatást kapnak azok a munkáltatók is, akik sérülékeny munkavállalói kategóriákba tartozó személyeket alkalmaznak. Ez esetben szigorítás történt, ugyanis 45 évről 50-re növelték a korhatárt, amelynek elérésétől már ebbe a kategóriába tartozhat egy munkavállaló. Ezt a támogatást, amely havonta 2250 lejt jelent, a munkáltató kaphatja meg.
tavaly azonban sok alkalmazót el kellett utasítson az ügynökség, ugyanis nem volt pénz a támogatás finanszírozására. Az, hogy idén lesz-e erre dedikált pénzkeret, és ha igen, mekkora összeget hívhatnak le támogatásként a munkaadók, csak az idei országos költségvetés véglegessé válása után derül ki.
Mivel ezt a szubvenciót – még akkor is, amikor van rá pénz – jelentkezési sorrendben ítélik meg az arra jogosult vállalkozásoknak, azt szokták javasolni mindig az alkalmazóknak, hogy
Csak akkor alkalmazzanak, ha valóban szükségük van új alkalmazottra és meg is engedheti magának a cég a személyzetbővítést, így, ha még a támogatást is megkapják, az egy pluszsegítség lesz – ismételte meg a jótanácsot Jánó Edit.
Fotó: Thomas Campean
A sérülékeny munkavállalói kategóriákba tartoznak egyébként a NEET fiatalok is, továbbá az egyszülős családok munkavállalói, és azok is, akik hosszú ideje nem találnak munkát, tehát a felsorolt csoportokba tartozókat alkalmazó munkáltatók is jogosultak a támogatásra. A tartós állástalanság fogalmát és támogatási kritériumait is módosították, azok a munkanélküliek tartoznak ebbe a kategóriába, akik
korukat tekintve 16 és 30 közöttiek és 6 hónapnál hosszabb ideje munkanélküliek (korábban 25 év volt a felső korhatár),
vagy 30 év felettiek és 12 hónapnál hosszabb ideje munkanélküliek.
A munkaerőpiaci elhelyezkedést segítő támogatás kiterjed a családon belüli erőszak áldozataira – a védelmi határozat időtartama alatt és a lejárati időt követő 12 hónapban –, valamint az emberkereskedelem áldozataira is.
A jogtalanul felvett munkanélküli segélyek esetében is történtek változások. Ilyen helyzetek leggyakrabban akkor fordulnak elő, amikor a segélyben részesülő elfelejti értesíteni az ügynökséget arról, hogy munkát talált, vagy nyugdíjba ment – a helyzetét illető változástól számított három napon belül kell ezt megtenniük. A módosított szabályozás értelmében
Újdonság ugyanakkor az is, hogy amennyiben egy munkanélküli valamilyen támogatásban részesül a munkavállalás során, ám ez idő alatt felmondással megszűnik a munkaviszonya, csak 24 hónap elteltével igényelhető esetében újabb támogatás, attól a naptól számítva, amikor munkanélküliként bejelentkezett az ügynökségnél. Ez alól azonban kivételt képeznek azok az esetek, amikor a felmondás oka a munkavállaló jogainak súlyos megsértése, amelyet bíróság vagy más illetékes hatóság megállapított.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
szóljon hozzá!