
Fotó: Iochom Zsolt
A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium felújítása nagyobbrészt elkészült, a jelenleg folyamatban lévő munkálatok már nem fogják gátolni az iskolakezdést. Az épület déli szárnyát az önkormányzat már átvette, és remélhetőleg a hét folyamán a középső szárnyat is átveszi a város – tudtuk meg Antal Attila alpolgármestertől.
2011. szeptember 06., 17:072011. szeptember 06., 17:07
2011. szeptember 06., 18:012011. szeptember 06., 18:01
Folyamatos a beköltözés. Berendezik az osztályokat
Az elöljáró a gimnáziumban kedden megtartott 66. munkaülés után kifejtette: az év elején a kivitelezővel megegyeztek, hogy az eredeti tervekkel ellentétben, már a szeptemberi tanévkezdésre elkészülnek az átadásra. „A vállalásból mindent ugyan nem tudtak teljesíteni, azonban mindez már nem fogja gátolni az iskolakezdést” – mondta az alpolgármester.
Mint megtudtuk, az első tanhéten még nem lesz lehetséges a díszterem és a tornaterem használata, az előbbiben a díszablakokkal dolgoznak még, az utóbbiban pedig a lámpatesteket szerelik fel. A főhomlokzati munkálatok is annyit csúsznak, hogy az iskolakezdéskor nagy valószínűség szerint a főbejáratot nem fogják használni. „A legutóbbi munkaülésen lehatárolták azokat a tereket, amiket az építtető a héten átad az iskolának. Az északi szárny néhány tanterme is elkészül szeptember végéig, így azokat is hamarosan használatba vehetik” – magyarázta Antal Attila.
Hozzáfűzte: a középső szárnyba folyamatos a beköltözés. Hordják a bútorokat, takarítanak és a digitális táblák nagy részét is beszerelték, különösebb fennakadások nem lesznek. Az épület falai között működő két tanintézet külön tartja a tanévnyitó ünnepséget. A Márton Áron Gimnázium a sportpályáját szokta részben használni, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium pedig az iskola bentlakásának dísztermét. „Ez a legkevesebb, hisz a fontosabb közlendőket úgyis a tantermekben közlik a diákokkal” – fűzte hozzá Antal Attila.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
szóljon hozzá!