
Szerdán több ezren tiltakoztak a tanintézet körül kialakult helyzet miatt
Fotó: Boda L. Gergely
Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelő az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva pénteken azt mondta, az intézmény igazgatótanácsa arról döntött, hogy a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolják be a Római Katolikus Teológiai Gimnázium osztályait.
2017. szeptember 08., 13:142017. szeptember 08., 13:14
Ioan Macarie azt mondta, nem költöztetik el az épületből a tanulókat és a tanárokat,
Csütörtök este Liviu Pop oktatási miniszter azt nyilatkozta, azt követően született meg a más iskolához való besorolásról szóló döntés, hogy kézhez kapták a bíróság indoklását a gimnázium megalapításáról szóló tanfelügyelőségi határozat érvénytelenítésével kapcsolatban.
A tanulókat és a tanárokat egy másik tanintézethez fogják besorolni amíg lezárul a folyamatban levő per és a DNA által indított bűnvádi eljárás, amelyben az egykori igazgatótanács tagjai és a volt főtanfelügyelő is érintett. Ez az egyetlen megoldás, amelyet javasolni tud az oktatási minisztérium” – fogalmazott Liviu Pop, hangsúlyozva, hogy ez csak ideiglenes megoldás, és
A Római Katolikus Teológiai Gimnázium működése körüli problémák 2016 novemberében kezdődtek, amikor az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indított Ştefan Someşan volt tanfelügyelő és Tamási Zsolt-József volt igazgató ellen az iskola létrehozásával kapcsolatos ügyben.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.
Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.
Rosszindulatú daganatos betegséggel küzd Ákos. Az 58 éves énekes közleményben tudatta, hogy idén tavasszal egy rutinvizsgálat során pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála. A szükséges műtéten már átesett, állapota stabil, jelenleg otthon lábadozik.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
Nyilvánosságra hozták azt a megdöbbentő felvételt, amelyen jól látható, hogy teljesen zavartan közlekedik egy kamion az E60-ason. Mint a vizsgálatok során kiderült, a teherautó Kovászna megyei sofőrje ittas volt, őrizetbe is vették.
Július 1-jétől, szerdától a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő az országos bruttó minimálbér. Erről a március 12-én elfogadott 146-os számú határozatával döntött a kormány.
szóljon hozzá!