
Fotó: László Ildikó
Az oravicabányai (Oraviţa) városi kórházba került egy 12 éves kislány, miután két 13 éves lány megverte; a rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben testi sértés miatt – tájékoztatott szombaton a Krassó-Szörény megyei rendőrség.
2024. február 03., 19:082024. február 03., 19:08
Az incidenst péntek este jelezték az oravicabányai rendőrök, akik egy közösségi oldalon láttak több felvételt a három lányról. A rendőrség hivatalból eljárást indított, és megkezdte a nyomozást az érintett személyek azonosítására és a tények megállapítására. Ezt követően, szombatra virradóan
A kislány sérüléseit ellátták, de nem utalták be a kórházba. A helyszínre kiérkező rendőrök megállapították, hogy ugyanarról az ügyről van szó, amelyben néhány órával korábban nyomozni kezdtek.
A nyomozás során kiderült, hogy a 12 éves lányt két másik 13 éves lány Kákófalva (Grădinari) egyik utcáján bántalmazta február elsején, délután 3 óra körül, de az incidenst nem jelentették a hatóságoknak.

Előzetes letartóztatási parancsot adott ki a marosvásárhelyi bíróság három 16 és 17 éves fiatal nevére egy 13 és egy 14 éves gyermek súlyos bántalmazása miatt.
A három kiskorút szüleikkel együtt bekísérték a rendőrségre kihallgatásra. Az ügyet az oravicabányai ügyészség vette át, a nyomozás folytatódik, és a Krassó-Szörény megyei gyermekvédelmi igazgatóságot is értesítették – írja az Agerpres hírügynökség a rendőrség tájékoztatására hivatkozva.
A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kockázatok magyarázzák.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,1004 lejhez képest.
Kilőtték azt a fiatal medvét, amelyik az elmúlt hetekben többször is állatokat pusztított Eresztevényben és Maksán. A korábban elkergetett, majd a Bodoki-havasokba elszállított példány visszatért a faluba, és újabb támadása után szerdán este lőtték ki.
Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az elmúlt évek történései alapján és a szociáldemokraták jelenlegi vezetését ismerve nem tartja kizártnak, hogy az államfő tisztségből való felfüggesztése is megtörténjen.
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.
Az RMDSZ törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint egy csökkentett összegű gyermekpénz mellé jelenléti ösztöndíjat vezetnének be – de csak azoknak, akik rendszeresen járnak óvodába vagy iskolába. A törvény egyik előterjesztőjével beszélgettünk.
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Jóváhagyta a kormány szerda esti ülésén a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot – közölte Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, ügyvivő mezőgazdasági miniszter.
szóljon hozzá!