
Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Előzetes letartóztatási parancsot adott ki a marosvásárhelyi bíróság három 16 és 17 éves fiatal nevére egy 13 és egy 14 éves gyermek súlyos bántalmazása miatt.
2024. február 02., 13:042024. február 02., 13:04
A Maros megyei rendőrség pénteki tájékoztatása szerint egy 14 éves fiú édesanyja január 23-án feljelentést tett a rendőrségen, miután több fiatal fizikailag bántalmazta a gyermekét az egyik marosvásárhelyi parkban.
Február 1-jén a rendőrség négy házkutatást tartott az ügyben négy gyanúsított lakásán, Marosvásárhelyen és Ákosfalván. A nyomozás során kiderítették, hogy egy 14, egy 16 és két 17 éves fiatal több társukkal együtt megbeszélt egy találkozót a kiskorúval, akit aztán
A nyomozás során az is kiderült, hogy az egyik 17 éves fiú tavaly novemberben hasonlóan bántalmazott egy 13 éves gyermeket, 8–9 napon belül gyógyuló sérüléseket okozva – írja az Agerpres hírügynökség a rendőrség pénteki tájékoztatására hivatkozva.
A négytagú csoport három – 16 és 17 éves – tagját őrizetbe vették, majd elrendelték az előzetes letartóztatásukat. Ütlegelés és egyéb erőszakos tettek gyanúja miatt vizsgálódnak ellenük.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!