Mezőgazdasági szempontból jó évet zár Kovászna megye. Gondot az értékesítés okoz.
2011. november 07., 20:492011. november 07., 20:49
Bár az ország egyik legkisebb mezőgazdasági területtel rendelkező megyéje, a jó időjárásnak köszönhetően jó volt a termés mindenből. Kiemelkedően jó hozama volt a krumplinak, 363 ezer tonna termett, ami 22 tonnás hektáronkénti átlaghozamot jelent a tavalyi 17 tonna helyett – mondta el a hétfői sajtótájékoztatón Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője. A megyei burgonyatermés több mint fele még mindig raktáron van, a legnagyobb gond az alacsony értékesítési ár. Jelen pillanatban 30–60 banit fizetnek egy kilogramm burgonyáért, miközben a szakemberek szerint a termelési átlagár eléri a 25–30 banit.
Az állattenyésztésben más a helyzet, a szarvasmarhalétszám erős visszaesése tapasztalható: míg 1990-ben 120 ezer egyedes volt Kovászna megyében az állomány, ez mára 35 ezerre csökkent. „Kiutat jelenthetne a tejről a húsmarhára való áttérés, bár egyelőre gyenge az érdeklődés belföldön, viszont hatalmas az igény a külföldi piacokon a marhahús iránt” – mondta az igazgató. Jelenleg három komoly cég érdeklődik a megyében a húsmarha iránt.
A mezőgazdasági igazgatóság felmérése szerint a legtöbb problémát a termelők szervezetlensége okozza, emiatt nehézkes az értékesítés, akadozik az információáramlás, de szükség lenne arra, hogy a polgármesteri hivatalok nagyobb részt vállaljanak a mezőgazdasági termelők támogatásában – vélekedett az igazgató. Pozitív fejlemény, hogy minden településen van 10–15 fiatal, akik új koncepcióval, más elképzelésekkel állnak a munka mellé, s ez megnyugtató a jövőre nézve – jelentette ki Könczei Csaba.
Kigyulladt egy válogatócsarnok vasárnap délután a Kovászna megye hulladékát tároló lécfalvi telepen, amely jelenleg is nagy füsttel ég. A tűzoltók nagy erőket mozgósítanak, brassóiak is besegítenek.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
szóljon hozzá!