
Korszerű tűzoltóautók és kotrógép a felcsíki települések tulajdonában. Az együtt gondolkodás egyik eredménye
Fotó: Sándor Csilla
Jövő augusztusban kell befejeznie Felcsík integrált fejlesztése elnevezésű projektjét a Felcsík Kistérségi Társulásnak, miközben a Dánfalva, Karcfalva és Szenttamás alkotta fejlesztési társulás (ADI DKSZ) már aláírta a finanszírozási szerződést egy újabb, községi utak felújítását célzó pályázatra.
2017. december 16., 18:082017. december 16., 18:08
Tavaly áprilisban fogtak hozzá a Felcsík Kistérségi Társulás Felcsík integrált fejlesztése elnevezésű projektjének kivitelezési munkálataihoz az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) egyik kiírása révén – emlékeztetett Süket Zsombor. Az említett társulás ügyvezetője azt is megjegyezte, még 2009-ben nyert e pályázatuk, viszont akkor nem jutott rá pénz. Végül az újracsoportosítás után 2015 novemberében írták alá a finanszírozási szerződést a munkálatokra, majd elkezdték a közbeszerzési eljárások lebonyolítását.
A mintegy ötmillió euró összértékű pályázat révén
Csíkszentdomokoson kisebb utcák, bekötőutak és két tér rendbehozatalára vált lehetőség, továbbá vásárolhattak egy tűzoltóautót, illetve befejezhetik a részben felújított kultúrotthont
Csíkdánfalva önkormányzata tűzoltóautót vásárolhatott, valamint 7 kilométer községi utat is rendbe hozhatott a projekt révén
Csíkmadarason szintén útfelújításra és egy délutáni foglalkoztató iskolaépület megépítésére vált lehetőség
Csíkszenttamáson 6,6 kilométernyi községi utat aszfaltoztak le
Csíkkarcfalván pedig a 2 kilométernyi útfelújítás mellett kotrógépet is vásárolhattak a hozzá tartozó kilenc kiegészítő eszközzel
Az ügyvezető és Bőjte Csongor Ernő, a társulás elnöke elmondta, a munkálatok nagyobb részével jól haladtak,
egyedüliként Csíkmadarason folytatják majd az aszfaltozást tavasszal. Emellett a pályázat révén augusztusban Csíkszentdomokos és Csíkdánfalva tűzoltóautót, Csíkkarcfalva pedig egy multifunkcionális kotrógépet vehetett át és használhat azóta. Csíkszentdomokos kultúrotthonának felújítása, illetve Csíkmadarason egy délutáni foglalkoztató iskolaépület létesítése viszont a jövő évre marad.

Újabb mérföldkőhöz érkezett az öt felcsíki települést érintő, Felcsík integrált fejlesztése elnevezésű projekt, ugyanis Csíkdánfalva, Csíkszentdomokos és Csíkkarcfalva megkapta a projektben foglalt járműveket.
Azért kellett mindeddig várni a csíkmadarasi tanintézmény építésének elkezdésével, mert annak helyszínéül szolgáló területet tavaly év elején vásárolta meg az önkormányzat, telekönyvezése pedig azt követően lett végleges. Továbbá a terveket is módosítaniuk kellett, hogy a délutáni foglalkoztató ne az újonnan elkészült elemi iskolával szemben épüljön meg. Őszig elkészült a kiviteli terv, amelynek ellenőrzése már megtörtént, így következhet a közbeszerzési eljárás – részletezte Süket Zsombor.
Bőjte Csongor Ernő hozzátette, ehhez képest a domokosi kultúrotthon felújítását már két alkalommal is meghirdették, de a kivitelezés alacsony ára miatt nem jelentkezett egyetlen kivitelező sem. Emiatt módosították a munkálat költségét a jelenleg árak felmérése után, ennek jóváhagyására várnak.
Kérdésünkre, hogy az augusztusi határidőre befejeződhet-e a két munkálat, az ügyvezető elmondta,
Belátta ugyanakkor, nem könnyű, márciustól augusztusig felépíteni egy iskolát, de egy megfelelő kivitelezővel megoldhatónak tartják. Az elnök meglátása szerint a madarasi utak felújítása is időben befejeződhet, a kivitelezőnek tavasszal még bő egy hónapja lesz a hátralevő tennivalókra.
Bőjte Csongor Ernőtől azt is megtudtuk, hogy Felcsíkon jövőben egy uniós finanszírozású beruházás is elkezdődhet. A mintegy 15 kilométernyi községi út felújítására vonatkozó pályázatot a Dánfalva, Karcfalva és Szenttamás alkotta társulás (ADI DKSZ) nyújtotta be, ennek finanszírozási szerződését két hete írták alá. A társulás elnöke továbbá ismertette,
A további lépésekkel kapcsolatban kifejtette, december 15-e a kiviteli tervek leadásának határideje, az azt követő gyulafehérvári jóváhagyás után elindíthatják a közbeszerzési eljárásokat is. Terveik szerint így már a tavasszal hozzáláthat a nyertes cég az aszfaltozáshoz.
Annak okáról is tájékoztatott Bőjte Csongor Ernő, hogy településenkénti beruházásaik mellett miért élnek egyre gyakrabban közös pályázati lehetőségekkel. Mint tisztázta, több oka is van a közös gondolkodásuknak: egyrészt a pályázatok pontozási rendszerében pluszpontokat jelent a hatezer feletti lakosszám, illetve a területnagyság. Példaként rámutatott, amíg a három település együtt országos első helyen nyerte el a finanszírozást az említett beruházásra, addig külön-külön lehet, hogy alig vagy egyáltalán nem nyertek volna.
Megjegyezte, ettől függetlenül településenként és az együtt való próbálkozáskor is legtöbb egy-egy milliót euró hívható le a községek számára. Emellett az is nagy előnye a közös pályázásnak, hogy három eljárás helyett csak egyet kell lebonyolítani – tehát többek között a három terv, közbeszerzés, engedélyeztetés helyett egyben tárgyalható a három településen zajló munkálat.
Piszkosul látványos, ezért is kár, hogy a nézők többsége nem nagyvásznon, hanem az otthoni képernyőjén nézheti meg Guillermo del Toro Frankenstein filmjét. Ajánló.
Gyergyószetmiklóson, Csíkszeredában, Székelykeresztúron sem okozott gondot egyes sofőröknek az elmúlt hétvégén, hogy tilos járművet vezetni alkohol hatása alatt, többüket azonban elkapták a rendőrök és bűnügyi eljárást indítottak ellenük.
A PayU GPO Románia hétfőn közzétett adatai szerint több mint 1,31 millió tranzakciót bonyolítottak le és mintegy 720 millió lejt költöttek el a vásárlók fekete pénteken az árengedményeket kínáló romániai online áruházaknál.
Az ország nagy részén a legmagasabb nappali hőmérséklet nem haladja meg a 15 Celsius-fokot ezen a héten, csak a Bánságban lesz továbbra is melegebb az ilyenkor megszokottnál – derül ki a november 10–23. közötti időszakra vonatkozó előrejelzésből.
A földgáztárolók töltöttségi szintje 96 százalék, az energiatermelő víztározókban több mint 2400 gigawattnyi tartalék áll rendelkezésre (a teljes kapacitás 74 százaléka), a szénkészletek pedig csaknem 206 ezer tonnával haladják meg a 2024-es szintet.
Működik az alkalmazás, amely az elektronikus személyigazolvány chipjében tárolt adatok olvasására és ellenőrzésére szolgál – olvasható Hargita Megye Tanácsának közleményében.
Jelentős pénzbírságra számíthatnak azok a gazdák, akiknek a kangál-keverék kutyájukat Csíkszereda közterületéről kellett befogni a hétvégén. Mindkét ebet a kutyamenhelyen helyezték el.
Októberben 58 502 ingatlant adtak el Romániában, 3242-vel többet, mint egy hónappal korábban – tájékoztatott hétfőn az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI).
További hat határátkelőhelyen alkalmazzák hétfőtől az EU-n kívüli állampolgárok adatainak nyilvántartására szolgáló új digitális belépési-kilépési rendszert (Entry-Exit System – EES) – közölte a román határrendészet.
18,3 millió lejt szán a hóeltakarításra és csúszásmentesítésre Hargita Megye Tanácsa. Az 1-es kategóriába sorolt főbb útvonalakon a megbízott cégeknek november 15-től naponta kötelezően be kell avatkozniuk a balesetek megelőzése érdekében.
szóljon hozzá!