A kovácspéteri tanyavilág kápolnájához várják a híveket

Archív •  Fotó: Baricz-Tamás Imola

Archív

Fotó: Baricz-Tamás Imola

Szűz Mária királynő ünnepén, augusztus 22-én 14 órától kezdődik a kovácspéteri kápolnánál a búcsús szentmise.

Baricz-Tamás Imola

2018. augusztus 20., 18:302018. augusztus 20., 18:30

Az ünnepi szónok Szecsete László balánbányai plébános lesz. Szerdán már a délelőtti órákban elkezdődik a kovácspéteri házak szentelése, a szentmise előtt, 13 órától pedig keresztúti ájtatosságot tartanak.

A kovácspéteri tanyavilág kápolnájához Szűz Mária királynő ünnepén, augusztus 22-én évről-évre elzarándokolnak a gyergyói, csíkszentdomokosi és balánbányai hívek. Van, aki több mint harminc éve jár erre a helyre, de mindig akad olyan zarándok, aki először vesz részt a búcsún. Egy esztendeje annak, hogy Portik-Hegyi Kelemen főesperes Korom Imrének, a gyergyószentmiklósi Munkás Szent József templom plébánosának adta át a kovácspéteri lakók lelki gondozását.

A felszegi, néhai Pál Károly által megálmodott kápolnát 2002-ben szentelték fel. Károly bácsi huszonöt évig dédelgette álmát, míg valóra válhatott. Az 1977-ben megálmodott szent hajlékot 1992-ben kezdték el építeni, a tíz év alatt emelt kápolnát Tamás József segédpüspök szentelte fel. Idős Pál Károly évekig volt a kápolna gondnoka, pár éve fia, ifjú Pál Károly vette át a gondnokságot.

Egyre több zarándokot hívogat a sóvetői kápolna, melynek árnyékában pár éve haranglábat is szenteltek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Oktatási miniszter: csökkenni fog az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

Oktatási miniszter: csökkenni fog az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség a mezőméhesi tűzeset kapcsán, mutatjuk a gyanúsítottat

Feltehetően szándékos gyújtogatás okozta a kedd reggeli mezőméhesi tűzesetet, amelyben egy személy életét vesztette. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz – derül ki a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.

Gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség a mezőméhesi tűzeset kapcsán, mutatjuk a gyanúsítottat
2025. július 08., kedd

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen

Gyalogost ütött el egy autós Székelyudvarhelyen kedden dél körül, az illetőt kórházba szállították.

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen
2025. július 08., kedd

A romániaiak közel negyven százaléka elégedetlen Nicușor Dan elnöki tevékenységével

A romániaiak 35,9 százaléka teljes mértékben elégedetlen Nicușor Dan eddigi elnöki tevékenységével – derül ki INSCOP Research felmérésének kedden közzétett adataiból.

A romániaiak közel negyven százaléka elégedetlen Nicușor Dan elnöki tevékenységével
2025. július 08., kedd

Sok munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Sok munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Tíz-tizenketten négy-öt férőhelyes irodákban, kevesebb pénzért – egész héten tiltakoznak a nyugdíjpénztárak alkalmazottai

A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Tíz-tizenketten négy-öt férőhelyes irodákban, kevesebb pénzért – egész héten tiltakoznak a nyugdíjpénztárak alkalmazottai
2025. július 08., kedd

Tűzesetben vesztette életét egy nő Mezőméhesen

Lakóház gyulladt ki Mezőméhesen kedden délelőtt, egy nő életét vesztette.

Tűzesetben vesztette életét egy nő Mezőméhesen
2025. július 08., kedd

Elmegy az ember kedve a nyaralástól: lesújtó állapotokat talált a fogyasztóvédelem a román tengerparton – videóval

„Háború utáni” és „siralmas” állapotok – maga a fogyasztóvédelem használja ezeket a leírásokat a tengerparti ellenőrzőakciójuk után.

Elmegy az ember kedve a nyaralástól: lesújtó állapotokat talált a fogyasztóvédelem a román tengerparton – videóval
2025. július 08., kedd

Közösség, élmények, nyelvek – három szó, ami jellemzi a Cetate Production támogatásával rendezett VitaMAG tábort

Július első hetében újból élményekben gazdag napokat tölthettek el a gyerekek a Zetavár Panzióban megrendezett VitaMAG táborban, amelyet, mint az elmúlt nyolc évben is, támogatóként segített a Cetate Production sátorgyár.

Közösség, élmények, nyelvek – három szó, ami jellemzi a Cetate Production támogatásával rendezett VitaMAG tábort