Hirdetés
Hirdetés

A korábbi évekhez képest kevesebb disznót vágnak a gyergyóiak

Fontos a disznóhús szakember általi bevizsgáltatása. Illusztráció •  Fotó: Barabás Ákos

Fontos a disznóhús szakember általi bevizsgáltatása. Illusztráció

Fotó: Barabás Ákos

Bár disznóvágások ideje van, nem tolongnak az állatorvosi rendelőnél, nem visznek húsmintát a szakemberhez – ez derült ki a gyergyószentmiklósi ifj. Gáll József állatorvossal való beszélgetésünkkor. A szakember a disznóhúsminták bevizsgáltatásának fontosságára hívta fel a figyelmet.

Baricz-Tamás Imola

2018. január 11., 15:212018. január 11., 15:21

Gyergyószentmiklós körzeti állatorvosa elmondta, egyáltalán nem mondható, hogy nagy disznóvágási hullám lenne.

Míg a korábbi évek hasonló időszakában naponta húsznál is több mintát vizsgáltak meg, addig mostanság naponta alig tízen jelentkeznek.

Hirdetés

„Kevesebben vágnak disznót, mint az előző években, inkább kilónként megvásárolják a húst” – ismertette Gáll József. A szárhegyi úti rendelőben hétköznapokon 8 és 13 óra 30 perc között fogadják a mintákat, de mivel a háztáji disznóvágások általában hétvégén zajlanak, ezért

szombaton 8 és 11 óra között szintén a lakók rendelkezésére állnak.

Sőt, ha szükség van, és előre jelzik, vasárnap is megvizsgálják a húsmintát.

Egy bevizsgálás 10 lejbe kerül, és mindenkit arra biztatnak, hogy éljen a lehetőséggel.

A húsmintát sem mindegy, hogy honnan veszik, jegyezte meg az állatorvos. Mint mondta, a mészárosok pontosan tudják, hogy honnan kell venni, viszont, ha nem szakember vágja a disznót, akkor jó tudni, hogy a rekeszizomból, a rekeszizmot tartó izomból kell kivágni a bevizsgálandó mintát.

Idézet
Gyergyószéken mostanáig nem találtak fertőzött húst, de ez nem azt jelenti, hogy nem kell szakemberrel ellenőriztetni minden egyes disznóvágás alkalmával a húsmintát

– hangsúlyozta Gáll József.

Amint az állatorvos elmondta, ha a nyilvántartásban szereplő sertéseket levágják, a gazdáknak értesíteniük kell az állatorvost, hogy az elektronikus nyilvántartó rendszerből is töröljék az állatokat.

Elengedhetetlen az ellenőrzés
A fertőzések és megbetegedések elkerülése érdekében tehát a trichinella-vizsgálat kötelező elvégzésére szólítja a szakember a lakosságot. A trichinella (magyarosan trichina) egy élősködő fonálféreg, amely kizárólag húsevéssel terjed. Gazdának csak azok az állatfajok alkalmasak, amelyek legalább részben ragadozók vagy dögevők. A vándorpatkány dögevő, ezért könnyen fertőződhet, a sertés pedig könnyen fertőződhet patkány fogyasztásával. Az ember leggyakrabban sertéshús-fogyasztással fertőződik meg, és ez olykor halálos kimenetelű szívizom-gyulladáshoz vezethet. Mint megtudtuk, amennyiben a vizsgálatra bevitt húsminta fertőzöttnek bizonyul, akkor az egész állatot meg kell semmisíteni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Két autó ütközött, ketten megsérültek
Két autó ütközött, ketten megsérültek
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT

Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT
2026. szeptember 24., csütörtök

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes

A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült

A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült
2026. szeptember 24., csütörtök

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen
2026. szeptember 24., csütörtök

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára

A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Elbocsátások lesznek az Orange telekommunikációs vállalatnál

Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.

Elbocsátások lesznek az Orange telekommunikációs vállalatnál
2026. szeptember 24., csütörtök

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát
2026. szeptember 24., csütörtök

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya

A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya
Hirdetés