Hirdetés
Hirdetés

A katolikus iskola tanévnyitóján nem a felhőtlen öröm tükröződött a szülők arcán

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Közösen vonultak át a Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjai, tanárai és szülői közössége hétfőn a Keresztelő Szent János Plébániáról a régi iskolájuk udvarára, ahol a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója, Mátéfi István köszöntötte őket.

Hajnal Csilla (R)

2017. szeptember 11., 20:002017. szeptember 11., 20:00

„Azok vagyunk itt, akik a tavaly is voltunk” – hangzott el hétfőn Marosvásárhelyen a Római Katolikus Teológiai Gimnázium rendhagyó tanévnyitója előtt tartott misén a Keresztelő Szent János Plébánián.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A templom megtelt ünneplőbe öltözött diákokkal, szülőkkel, nagyszülőkkel és pedagógusokkal. Balla Imre, a katolikus iskola lelkésze celebrálta misét követően a résztvevők a tanintézet zászlaja mögött együtt vonultak a régi iskolájuk udvarára, ahol akárcsak egy másik iskola évnyitóján, az igazgató köszöntötte a diákokat, tanárokat.

Hirdetés
•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A különbség az volt, hogy

míg tavaly a felekezeti iskola vezetője, Tamási Zsolt beszédét hallgatták végig, idén a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója, Mátéfi István köszöntötte őket.

Látszólag minden úgy zajlott, mint egy hagyományos tanévnyitón, csak míg máshol volt iskola, itt nem volt tanintézet, csak diákok és tanárok, akik ettől a tanévtől kezdve egy másik intézményhez tartoznak, nem oda, ahova annak idején beiratkoztak, illetve címzetes állást szereztek.

A hivatalos menet szerint a román himnusszal vette kezdetét a katolikus iskola rendhagyó tanévnyitója. Ezt követően Székely Szilárd, a tanintézet volt ideiglenesen kinevezett igazgatója köszöntötte a jelenlevőket, aki elmondta, reméli, hogy rendhagyó tanévnyitóik sorozata nem fog ezzel bezárulni, és jövőben is lesz. Mátéfi István, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója köszöntőbeszédében hangsúlyozta, csak pénteken szembesült a Bolyai vezetősége is az új helyzettel, de megígéri, hogy ami tőlük telhető, mindent megtesznek azért, hogy a diákoknak és tanároknak biztosítsák a tanuláshoz, illetve az oktatáshoz szükséges feltételeket.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A katolikus iskola diákjai még nem kaptak órarendet,

mert nem volt idő összeállítani, de pár napon belül meglesz – ígérte Székely Szilárd.

A szülők vegyes érzésekkel álltak gyerekeik iskolájának udvarán, és nem a felhőtlen öröm tükröződött az arcukon, hanem inkább egy aggodalommal vegyülő megnyugvás, hogy legalább volt, ahol elkezdeni a tanévet, miközben tudták, ők nem ezt akarták.

Idézet
Nehéz ez a tanévkezdés, jobban szerettük volna, ha a katolikus iskolában kezdheti meg kislányunk a tanévet. Még azon is gondolkodtunk, hogy más iskolába írassuk, aztán mégis maradtunk

– fogalmazott egy hetedikes kislány édesanyja, akitől azt is megtudtuk, hogy gyerekének osztálytársai közül öten iratkoztak át más tanintézetbe az idei tanévtől, de olyan osztálytársa is van, akit idéntől írattak át szülei a katolikus iskola hetedik osztályába.

korábban írtuk

Osztályonként adták a Bolyainak a katolikus iskolát, nem pedig egységként, magyarán: jogilag megszűnt az iskola
Osztályonként adták a Bolyainak a katolikus iskolát, nem pedig egységként, magyarán: jogilag megszűnt az iskola

Nem összefüggő alegységként, hanem osztályonként sorolták be a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumhoz a katolikus iskola osztályait, ezzel az intézkedéssel a tanfelügyelőség gyakorlatilag megszüntette az iskolát. A szülők nem adják fel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát

Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak

Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak
2026. szeptember 22., kedd

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit

Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit
2026. szeptember 22., kedd

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt

A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást
2026. szeptember 22., kedd

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét

Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét
2026. szeptember 22., kedd

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban

A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban
2026. szeptember 22., kedd

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen

Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen
Hirdetés