
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az ütemterv szerint halad a 131A jelzésű megyei út Homoródszentmárton és Homoródkeményfalva közötti szakaszának újjáépítése, így legkésőbb jövő évben befejeződik a munkálat. Azt is megtudtuk, hogy a felújítás miért nem terjed ki a Homoródkeményfalva és Homoródfürdő közötti részre.
2020. június 12., 09:172020. június 12., 09:17
A járványügyi helyzet miatt sem állt le a munka a 131A jelzésű megyei út Homoródszentmárton és Homoródkeményfalva közötti szakaszán, így a tervek szerint haladt az építkezéssel a közbeszerzési eljáráson nyertes ING Service Kft. – jelezte lapunk érdeklődésére Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke. Rámutatott,
– utóbbi helyszíneken egyébként elterelő utakat biztosítanak az autósoknak.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Azonkívül, hogy elkezdődött az új hidak megépítése – Homoródkeményfalván és Homoródszentmártonban –, fedett betonsáncok készülnek az útvonal menti településeken, ugyanakkor az átereszek elhelyezésén is dolgozik a kivitelező. Bíró reményét fejezte ki, hogy nyár végéig annyira haladnak a munkálatok, hogy már csak az aszfaltozás marad hátra, amit legkésőbb jövő évben befejeznek.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Mindez attól is függ, hogy a kormány megfelelőképpen utalja-e az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDL) pályázatán megnyert 10,45 millió lej értékű összeget.
a különbözetet pedig a megyei tanácsnak kell kifizetnie. Az alelnök kijelentette, nagyon fontos építkezésről van szó, hiszen ennek végeztével Homoródkeményfalvára és Abásfalvára is könnyebben lehet majd eljutni, ami által jobbá válnak a helyiek mindennapjai.
Fotó: Erdély Bálint Előd
– közölte Bíró. Jakab Attila homoródszentmártoni polgármestert is megkérdeztük a munkálatról, szerinte is jól halad a kivitelező, így reméli, hogy mihamarabb elkészül az új út.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Bíró Barna Botondtól megtudtuk, számukra is meglepetést jelentett, de az Ilona-völgyi nyaraló- és vendégház-tulajdonosok maguk kérték, hogy ne kerüljön aszfalt a Homoródkeményfalva és Homoródfürdő közötti szakaszra. Ők ugyanis meg szeretnék őrizni a táj érintetlenségét, tisztaságát és csendességét. Ezért nem indítványozott egyelőre modernizálást intézményük az említett szakaszon. Az alelnök hangsúlyozta, természetesen a későbbiekben még lesz lehetőség korszerűsítésre, amennyiben igénylik ezt a helyiek.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
szóljon hozzá!