A hajléktalanokra és a részegekre figyelve járőröznek a mentősök

A hajléktalanokra és a részegekre figyelve járőröznek a mentősök

A mentőszolgálat ügyeleteseinek mindig az átlagosanál több dolguk van az ünnepekkor. Képünk illusztráció

Fotó: Pinti Attila

Karácsony szombatján és első két napján a marosvásárhelyi mentőszolgálatnál több mint félezer segélyhívásra válaszoltak, és számtalan beteget szállítottak kórházba.

Simon Virág

2019. december 27., 17:592019. december 27., 17:59

Mint a mentőszolgálat igazgatója, dr. Ioan Ivanici a sajtónak elmondta, idén a tavalyihoz képest húsz százalékkal több olyan beteget vittek a sürgősségre, akik túl sok alkoholt fogyasztottak. Voltak köztük olyanok is, akik alkoholkomás állapotba kerültek, sőt olyanok is, akik agresszíven viselkedtek, esetleg öngyilkosságot kíséreltek meg.

Főként viszont gyomorbántalmak vagy a krónikus betegségek súlyosbodása miatt hívták a mentőket a karácsonyi ünnepek alatt Maros megyében.

A szakemberek azt javasolják, hogy mértékkel együnk és igyunk, elkerülendő a súlyos gyomorbántalmakat vagy a már meglevő betegségek – magas vérnyomás, gyomorfekély, szív-érrendszeri betegségek – súlyosbodását.

A mentőszolgálat ügyeletesei, akárcsak az ünnepek alatt, az elkövetkező időszakban és évváltáskor is este tíz órától másnap délig járőröznek Marosvásárhelyen, figyelve a hajléktalanokra, illetve azokra, akik esetleg a túlzott alkoholfogyasztás miatt elesnek az utcán és nem tudnak hazamenni. Arra biztatják a lakosságot is, ha segítségre szoruló embert látnak az utcán, értesítsék az illetékeseket az 112-es sürgősségi telefonszámon, hogy közbe tudjanak lépni és életeket menthessenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 06., hétfő

Menekülni próbált a rendőrök elől az ittas szépvízi kvados

Ittasan vezette bejegyzetlen kvadját vasárnap este Szépvíz községben egy férfi, aki menekülni próbált a hatóságok elől, ám rövid üldözés után utolérték a rendőrök – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő esti közleményéből.

Menekülni próbált a rendőrök elől az ittas szépvízi kvados
2024. május 06., hétfő

Kritikus tömeg: kerékpáros felvonulást tartanak Kézdivásárhelyen

Kerékpáros felvonulással hívják fel a figyelmet a két keréken közlekedők biztonságára Kézdivásárhelyen. A KSE-napok kertében sorra kerülő megmozdulás idén is a Zöld Nap Egyesület és az önkormányzat sportirodájának együttműködése révén valósul meg.

Kritikus tömeg: kerékpáros felvonulást tartanak Kézdivásárhelyen
2024. május 06., hétfő

Világrekordot döntöttek, legóelemekből építették meg a Csillagok háborúja univerzumát

Egymillió legóelem felhasználásával épült meg az a dioráma, amellyel a romániai csapat megdöntötte a Guinness által jegyzett legutóbbi világrekordot. A csapat tagja volt Lapsánszki Tamás marosvásárhelyi fiatalember is, vele beszélgettünk.

Világrekordot döntöttek, legóelemekből építették meg a Csillagok háborúja univerzumát
2024. május 06., hétfő

Fotókiállításra várják a természetszeretőket Székelyudvarhelyen

A madarak és fák napja alkalmából szervez fotókiállítást ezen a héten a székelyudvarhelyi művelődési ház, valamint a Spektrum Fotó Egyesület.

Fotókiállításra várják a természetszeretőket Székelyudvarhelyen
2024. május 06., hétfő

Székelyudvarhelyi szerző könyvbemutatójára várnak

Ványolós István Ősz ezer arca című könyvét mutatják be kedden 18 órakor a székelyudvarhelyi művelődési házban.

Székelyudvarhelyi szerző könyvbemutatójára várnak
2024. május 06., hétfő

Vida Gábor Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában

Vida Gábor Senkiháza című regényének történeti hátterével ismerkedhet meg azok, akik részt vesznek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett székelyudvarhelyi vagy csíkszeredai közönségtalálkozón.

Vida Gábor Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában
2024. május 06., hétfő

„Ez a hét más, mint a többi” – kezdődnek a székelyudvarhelyi diáknapok

Számos meglepetéssel, izgalmas és élménydús programkavalkáddal rajtolnak a diáknapok Székelyudvarhelyen. A 30. kiadásához érkezett, jubiláló középiskolás rendezvény sajtótájékoztatóján a szervező UFF jelenlegi elnöke mellett „elődei” is jelen voltak.

„Ez a hét más, mint a többi” – kezdődnek a székelyudvarhelyi diáknapok
2024. május 06., hétfő

A közönség is szavazhat az általa legjobbnak tartott színészekről, előadásokról

Marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi színészre, rendezőre, előadásra is adhatjuk voksunkat a Román Színházi Szövetség (UNITER) által meghirdetett közönségszavazáson. A szavazatokat május 27-én 11 óráig fogadják.

A közönség is szavazhat az általa legjobbnak tartott színészekről, előadásokról
2024. május 06., hétfő

Biciklis sérült meg egy küküllőkeményfalvi balesetben

Biciklist ütött el egy autós Küküllőkeményfalván hétfőn délután. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a kerékpárost kórházba szállították.

Biciklis sérült meg egy küküllőkeményfalvi balesetben
2024. május 06., hétfő

Díjakat is nyerhetnek azok a diákok, akik kerékpárral mennek iskolába

Értékes nyereményeket kapnak azok a marosvásárhelyi diákcsoportok, amelynek tagjai biciklivel mennek iskolába, és rögzítik a megtett kilométereket.

Díjakat is nyerhetnek azok a diákok, akik kerékpárral mennek iskolába
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!