
Kéünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
Tavaly összesen 3950 halálos és súlyos sérüléssel járó közúti balesetet történt országos szinten, kevesebb, mint az előző évben – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
2026. január 18., 13:142026. január 18., 13:14
A balesetek következtében 1293-an vesztették életüket, 3125-en pedig súlyosan megsérültek; 2024-hez viszonyítva 2025-ben 285-tel (6,7 százalékkal) kevesebb baleset történt, a halálos áldozatok száma 185-tel (12,5 százalékkal), a súlyos sérülteké pedig 122-vel (3,7 százalékkal) csökkent.
A súlyos közúti balesetek legfőbb okai 2025-ben
a szabálytalan gyalogosátkelés (az összes baleset 16,1 százaléka),
a gyorshajtás (15,3 százalék),
valamint az elsőbbségadás elmulasztása (9,5 százalék) voltak.
A rendőrségi közlemény szerint a megelőzés érdekében a múlt évben több mint 67 ezer közlekedésrendészeti akciót hajtott végre. Az év során
190 441 vezetői engedélyt vontak be ideiglenesen, 103 381 forgalmi engedélyt és 22 760 rendszámtáblát függesztettek fel. Emellett mintegy 28 700 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból – írja az Agerpres hírügynökség a rendőrség közlésére hivatkozva.
A rendőrség emlékeztetett, hogy 2025. január elsejétől bevezették az e-SIGUR automatikus közúti forgalomfigyelő rendszert. Ennek segítségével tavaly több mint 21 ezer bírságot szabtak ki. Összesen 89 jogosítványt vontak be 50 km/órát, illetve négyet 70 km/órát meghaladó sebességtúllépés miatt.
A közlemény szerint a közúti biztonság növelését szolgálja az e-SAR platform is, amelyik a lakosság által bejelentett agresszív vezetési magatartásokat dolgozza fel. Tavaly 1053 bejelentés zárult szabálysértési bírsággal és a vezetői engedély felfüggesztésével.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
szóljon hozzá!