Hirdetés
Hirdetés

A családon belüli erőszak ellen indított kampányt a rendőrség

•  Fotó: Maros megyei rendőrség

Fotó: Maros megyei rendőrség

A családon belüli erőszak megelőzésére hívja fel a figyelmet a Maros megyei rendőrség tavaszi kampánya. Ennek részeként a segítséget nyújtó hatóságok elérhetőségeit tartalmazó információs kártyákat osztanak szét.

Székelyhon

2025. március 07., 20:402025. március 07., 20:40

A rendőrség bűnmegelőzési osztálya koordinálja a családon belüli erőszak megelőzéséért küzdő kampányt. A kezdeményezésben fontos szerepet játszik a Marosszéki Közösségi Alapítvány és a marosvásárhelyi családon belüli erőszak megelőzésével foglalkozó központ.

A Maros megyei rendőrség közleményben emlékeztet arra, hogy

Hirdetés

a családon belüli erőszak megelőzése és az ellene való küzdelem a hazai rendőrség egyik prioritása.

A közösségben zajló kampányok célja, hogy felhívják a figyelmet az erőszak formáira, mint az emberi jogok megsértésére.

Tekintettel a jelenség összetett jellegére, a kampánytevékenységek a terület szakembereinek támogatásával valósulnak meg és az áldozattá válással kapcsolatos tájékoztatásra fókuszálnak.

A segítséget nyújtó helyi hatóságok elérhetőségei •  Fotó: Maros megyei rendőrség Galéria

A segítséget nyújtó helyi hatóságok elérhetőségei

Fotó: Maros megyei rendőrség

A kampány másik célja, hogy felhívja a figyelmet a környezet szerepére az áldozatok vagy potenciális áldozatok segítésében.

A rendőrök arra biztatják a közösséget, hogy csatlakozzanak a kampányhoz legalább azzal, hogy megosztják a hírt a segítséget nyújtó helyi hatóságok elérhetőségeiről, amelyet egy kis kártyára is rányomtattak.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Elbocsátásokhoz vezethet a költségcsökkentés az érdekvédelem szerint

Elbocsátásoktól tartva a 10 százalékos költségcsökkentést előíró kormányrendelet módosítását kéri a Sanitas. Egyelőre nincs szó elbocsátásokról, de a szakszervezet Hargita megyei vezetője szerint ennek a lehetőségét is szeretnék megszüntetni.

Elbocsátásokhoz vezethet a költségcsökkentés az érdekvédelem szerint
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Vád alá helyezik hétfőn a Donald Trump részvételével tartott gálavacsora helyszínén lövöldöző férfit

Hétfőn egy washingtoni szövetségi bíróság előtt vád alá helyezik Cole Allent, aki szombaton a Donald Trump amerikai elnök részvételével tartott gálavacsora helyszínén tüzet nyitott.

Vád alá helyezik hétfőn a Donald Trump részvételével tartott gálavacsora helyszínén lövöldöző férfit
2026. április 27., hétfő

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források Magyarországra hozataláról

Magyar Péter szerdán Brüsszelbe utazik és informális egyeztetést folytat az Európai Bizottság elnökével az uniós források hazahozataláról. Ezt a Tisza Párt elnöke vasárnap közölte Facebook-oldalán.

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források Magyarországra hozataláról
2026. április 27., hétfő

A csernobili atomkatasztrófáról is megemlékezett XIV. Leó pápa annak negyvenedik évfordulóján

„Tolvajok azok, akik kizsákmányolják a föld forrásait, véres háborúkat vívnak, vagy a rosszat táplálják bármilyen formában, és nem tesznek mást mint elrabolják mindannyiunktól a béke és nyugalom jövőjét.”

A csernobili atomkatasztrófáról is megemlékezett XIV. Leó pápa annak negyvenedik évfordulóján
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó

Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó
2026. április 26., vasárnap

A fákat sem kímélte az erős szél

Több fát is kidöntött az erős szél vasárnap Marosvásárhelyen, a tűzoltókat három helyszínre riasztották. Maroshévízen egy fa az áramvezetékekre zuhant, ezért a tűzoltók mellett az áramszolgáltató munkatársai is a helyszínre vonultak.

A fákat sem kímélte az erős szél
A fákat sem kímélte az erős szél
2026. április 26., vasárnap

A fákat sem kímélte az erős szél

2026. április 26., vasárnap

Újabb, robbanótöltettel ellátott drónmaradványokat találtak, ezúttal Tulcea megyében

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.

Újabb, robbanótöltettel ellátott drónmaradványokat találtak, ezúttal Tulcea megyében
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit

Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit
2026. április 26., vasárnap

Jobbkormányos autók: kiderült, mi okozza a legtöbb balesetet

A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.

Jobbkormányos autók: kiderült, mi okozza a legtöbb balesetet
2026. április 26., vasárnap

Amikor túl szép, hogy igaz legyen: csalásra utalhatnak a gyanúsan alacsony árak

A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.

Amikor túl szép, hogy igaz legyen: csalásra utalhatnak a gyanúsan alacsony árak
Hirdetés