Hirdetés
Hirdetés

A bővített és korszerűsített közvilágítási rendszernek köszönhetően nem kell a sötétben tapogatózniuk

•  Fotó: Sándor Csilla

Fotó: Sándor Csilla

Két szakaszban újította fel, illetve bővítette közvilágítási rendszerét Kászonaltíz önkormányzata a község öt falujában. Első lépésben tavaly egy 90 ezer eurós beruházás révén ledes világítótesteket helyeztek ki Feltízen, Altízen és Impérben.

Szabó Kamilla-Mária

2017. szeptember 29., 09:322017. szeptember 29., 09:32

Nemcsak a korábbi világítótesteket cserélték ki, hanem továbbiakat is kihelyeztek. Ezáltal

jelenleg összesen mintegy 450 lámpa világítja meg a három falu utcáit.

Hirdetés

Néhány olyan rész maradt csak ki, ahová ezt követően kell a közvilágítási rendszert kivezetni – ismertette András Zoltán. Kászonaltíz polgármestere hozzátette, idén folytatták a korszerűsítést: Jakabfalvában és Újfaluban is bővítették a rendszert, oda az előző három faluból leszerelt energiatakarékos világítótesteket helyezték ki – tehát nagyon kevés kivétellel ott is minden póznán van fényforrás.

Ezt a beruházást hosszú távú részletfizetéssel finanszírozzák, azaz

a megspórolt értéket fizetik be a kivitelező cégnek.

Egy elvonatkoztatott példaként a polgármester kifejtette, ha eddig 100 lej fogyasztást fizettek, de a mostani energiatakarékos lámpákkal csak 60 lejnyit fogyasztanak, ők továbbra is száz lejt fizetnek, a különbözetet, azaz a negyven lejt törlesztésként megkapja a kivitelező cég. Az előzetes számítások szerint a részletfizetéssel hét év alatt tudják majd törleszteni a beruházás értékét – avatott be a községvezető. Kiemelte azt is, ez a megoldás azért is volt előnyös számukra, mert így kevésbé terheli meg a költségvetést a munkálat kifizetése. Az is jó hír számukra, hogy

ezáltal a jótállás is hét évre érvényes.

Eszközbeszerzésre pályáztak

A befejezettek mellett további projektek is folyamatban vannak Kászonban, a Csík LEADER Egyesület által például egy 50 ezer eurós támogatást nyertek, amely tulajdonképpen folytatása a lenne a korábbi LEADER-es pályázatuknak. Egy hasonló pályázattal vásárolt traktort az önkormányzat, amelyhez most különböző eszközöket szereznek be: ásógép-tartozékot, homlokrakodót, a téli karbantartáshoz szükséges só- és homokszóró eszközt, illetve a helyi önkéntes tűzoltó-alakulat számára egy hegyekben használható ATV tűzoltó gépet – részletezte András Zoltán. Továbbá elmondta, elképzeléseik szerint a következő hónapokban lezajlik a közbeszerzés és mihamarabb megvásárolhatják a gépeket, hogy még a télen alkalmazni is tudják a homokszóró eszközt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Zivatar a hőségben

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lép érvénybe csütörtökön délelőtt tíz órától Románia egész területén.

Zivatar a hőségben
Zivatar a hőségben
2026. július 02., csütörtök

Zivatar a hőségben

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Elveszik a vizet és nyomáscsökkenéssel kell számolni csütörtökön Segesváron és más Maros megyei településeken

Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.

Elveszik a vizet és nyomáscsökkenéssel kell számolni csütörtökön Segesváron és más Maros megyei településeken
2026. július 01., szerda

Két tinédzsert gázolt halálra egy tolatómozdony

Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.

Két tinédzsert gázolt halálra egy tolatómozdony
2026. július 01., szerda

Székelykeresztúri tömeges leépítés: nehéz helyben állást találni

Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.

Székelykeresztúri tömeges leépítés: nehéz helyben állást találni
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Terrorista propagandát terjeszthetett egy marokkói férfi Romániában – tíz évre utasították ki az országból

Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.

Terrorista propagandát terjeszthetett egy marokkói férfi Romániában – tíz évre utasították ki az országból
2026. július 01., szerda

Hatvanöt éves érettségi találkozóját tartotta a szentegyházi középiskolai oktatás első évfolyama

Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.

Hatvanöt éves érettségi találkozóját tartotta a szentegyházi középiskolai oktatás első évfolyama
2026. július 01., szerda

Levendulaszüretre várják az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson

Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.

Levendulaszüretre várják az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Összesen 18 diákot kellett országszinten kizárni az érettségiről csalási kísérlet miatt

A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Összesen 18 diákot kellett országszinten kizárni az érettségiről csalási kísérlet miatt
2026. július 01., szerda

Drónt észleltek a román-ukrán határ közelében, vadászgépeket és helikoptert is riasztottak

A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.

Drónt észleltek a román-ukrán határ közelében, vadászgépeket és helikoptert is riasztottak
2026. július 01., szerda

Súlyos bírság járt szabálytalan faanyagszállítás miatt

Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.

Súlyos bírság járt szabálytalan faanyagszállítás miatt
Hirdetés