
Fotó: HÁRIT
Múlt héten bírálták el a Communitas Alapítvány ifjúsági-közéleti tevékenységek támogatására benyújtott pályázatokat. Az alapítványnál 2010. március–szeptember időszakban sorra kerülő programok megvalósítására lehetett pályázni.
2010. május 05., 15:482010. május 05., 15:48
2010. június 03., 19:182010. június 03., 19:18
Fotó: HÁRIT
A benyújtott 54 háromszéki pályázatból 30-at bírált el kedvezően a szaktestület, összesen 26 000 lej értékben, közölte Ajgel Ágnes a háromszéki ifjúsági szervezet sajtószóvivője. A háromszéki szervezetek többségben nyári táborok, szakmai képzések, konferenciák, filmestek, hagyományőrző, nemzetközi ifjúsági programok megszervezésére nyújtottak be pályázatot.
A háromszéki ifjúsági szervezetek idei esemény-, rendezvénynaptára igen színes. Számos már jól ismert rendezvényt tartanak meg idén is, ilyen a hamarosan sorra kerülő Ifjúsági Napok szervezése. Emellett egyetemi diáknapok, gyerek és ifjúsági, életmódtáborok, filmvetítések szervezésére is sor kerül, de a Művészetek Hétvégéje sem marad el.
Grüman Róbert ifjúsági szaktestületi tag szerint, több pályázatot formai hiba miatt kellett visszautasítani és más megyékhez képest kevesebb pályázat lett leadva Háromszékről.
Kovászna megyében a Háromszéki Ifjúsági Tanács ernyőszervezet alatt 22 tagszervezet működik, a HÁRIT támogatja őket, megmutatva a lehetőségeket számukra. Ugyanakkor nemrég alakult meg egy újabb ifjúsági szervezet Kézdivásárhelyen is, tehát folyamatosan fejlődnek a tevékenységek, ami fontos a megye ifjúsági életében.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.