
Fotó: Both Ildikó
Európai Uniós forrásokból újítják fel a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórházat. A formai követelmények befejezése után el is lehet kezdeni a munkálatokat, tájékoztatott Klárik László megyemenedzser.
2010. április 30., 10:122010. április 30., 10:12
2010. április 30., 14:152010. április 30., 14:15
Fotó: Both Ildikó
A felújításra vonatkozó pályázat formailag még nem győztes, az elbírálásért felelős bizottság és a szaktárcától érkezett visszajelzések alapján pozitívan bírálták el a projektet, jelentette be Klárik László a Kovászna Megyei Tanács sajtóértekezletén.
Fotó: Both Ildikó
A felújításról szóló licit nemzetközi szinten zajlik, a tervek szerint mindegyik kórterem saját fürdőszobát kap, a termekben pedig maximum 3 ágy lesz.
A felújítás nemcsak az épület átalakításából és szigeteléséből áll, hanem a belső átépítés mellett új eszközök vásárlását is jelenti.
A tervek szerint a regionális fejlesztési és turisztikai minisztériummal szeptemberben írnák alá a szerződést, a munkálatoknak a B szárnyban zajló felújítás után látnának neki. Klárik László úgy véli, hogy a felújítást 2013-ban már befejezik.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.