Múlt hétvégén zárult a Fitness Tribe Egyesület Mozogj az egészségért nagy mozgáskihívása.
Waldorf típusú előkészítő osztály indul ősztől a kézdivásárhelyi Dr. Csiha Kálmán Református Kollégiumban. A részletekbe Farkas Ferenc iskolaigazgató avatta be lapunkat.
Jogosítvány nélkül, illetve ittasan vezető sofőröket csíptek el rutinellenőrzés során a háromszéki közlekedésrendészek.
Ősztől a kézdivásárhelyi Dr. Csiha Kálmán Református Kollégiumban Waldorf-előkészítő osztály indul. A részletekbe Farkas Ferenc iskolaigazgató avatta be lapunkat.
Balesetezett a segesvári rendőrség egyik gépjárműve kedden délután a városon áthaladó E60-as európai úton.
Jogosítvány nélkül, illetve ittasan vezető sofőröket csíptek el rutinellenőrzés során a háromszéki közlekedésrendészek.
Felhalmozott adósságok miatt tizenhárom lakótársulás esetében szüntetik meg az ivóvízellátást Sepsiszentgyörgyön. Az érintett lakóbizottságok nem teljesítették tavalyi kötelezettségvállalásukat, hogy részletekben fizetik ki a nagy összegű elmaradást.
A Kézdivásárhelyen bejegyzett Háromszéki Borbarátok Egyesülete 2017-ben jutott arra az elhatározásra, hogy a Kárpát-haza borvidékeinek feltérképezése után távolabb merészkedik, egyenesen a borkészítés őshazájába. Ezúttal Libanont tűztük ki úti célul.
Felhalmozott adósságok miatt 13 lakótársulás esetében szüntetik meg az ivóvízellátást Sepsiszentgyörgyön. Az érintett lakóbizottságok nem teljesítették a tavaly tett kötelezettségvállalásukat, miszerint részletekben fizetik ki az elmúlt évek során felhalmozott, nagy összegű adósságaikat.
Megnyitotta kapuit kedden a sepsiszentgyörgyi strand. A Sepsi Rekreatív által működtetett létesítményen kívül azonban Kovászna megyében nemigen van lehetőség lubickolásra a fürdőzni vágyóknak. Legfeljebb az emlékeikben…
Mától megnyitotta kapuit a sepsiszentgyörgyi strand. A Sepsi Rekreativ által működtetett létesítményen kívül azonban Kovászna megyében nemigen van lehetőségük lubickolásra a fürdőzni vágyóknak. Legfennebb az emlékeikben…

Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 37 lovas jelentkezett.
Egy motorkerékpár és egy gépjármű ütközött össze Bikafalvánál hétfő délután, a motoros kórházi ellátásra szorult – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben.
Jogosítvány nélkül vezetett személygépkocsit egy 27 éves csíkszentgyörgyi nő, de egy hétfőn történt igazoltatás során fény derült a dologra.
Két helyi férfit is alkoholos befolyás alatti vezetésen kaptak a közlekedésrendészek Gyergyószentmiklóson, hétfőn délelőtt.
A sepsiszentgyörgyi M Studio mozgásszínház a város főterén mutatja be legújabb tűzzsonglőr-produkcióját június 23-án, pénteken. A FIRE FLOW-ban új eszközök, illetve koreográfiák kelnek életre a társulat színészei által.
Sürgősségi beavatkozás miatt zárták le kedden a forgalom elől a csíkszeredai Zöld Péter utca alsó szakaszát – tájékoztat Csíkszereda Polgármesteri Hivatala.
Dudáló taxisok vonultak fel kedden délben Marosvásárhelyen, csatlakozva az országos akcióhoz, felhívva a közvélemény, de a törvényhozó figyelmét is arra, hogy az autómegosztás alapján működő szolgáltatók kiszorítják őket a piacról.
Június 23-án, pénteken a sepsiszentgyörgyi M Studio mozgásszínház a város főterén mutatja be legújabb tűzzsonglőr-produkcióját. A FIRE FLOW-ban új eszközök, illetve koreográfiák kelnek életre a társulat színészei által.