
Archív
Fotó: Haáz Vince
A hétvégi Bikeathon jótékonysági eseményen három útvonalon lehet kerékpározni, illetve vasárnap csatlakozni lehet a kritikus tömeghez is, amely két keréken végigvonul Marosvásárhelyen, nyomatékosítva: helyet kér a forgalomban.
2023. szeptember 14., 11:042023. szeptember 14., 11:04
A Marosszéki Közösségi Alapítvány által szervezett Bikeathon.ms eseményre megnyitották a jelentkezési felületet és várják a egyéni, illetve csoportos (családok, baráti közösségek) kerékpározókat, akik barátaikkal együtt szeretnék végigtekerni az útvonalat.
Mint korábban beszámoltunk róla, nyolc projektet lehet támogatni, többek között a Divers Egyesület délutáni oktatási programját, de a Szent Balázs Alapítvány terveit is.
Szombaton két útvonalon a városban és a város körül kijelölt terepen tekerhetnek a résztvevők, érintve a kijelölt ellenőrző pontokat. Vasárnap szervezik meg a gyermekek bringázását, valamint a nagy közös kerékpáros felvonulást is. Ez utóbbi délután 3 órakor indul Marosvásárhely központjából, és az előző években több százan vettek részt rajta.
Regisztrálni lehet a Bikeathon.ms közösségi oldalon közzétett linken és ugyanott lehet bővebb információt kapni a Mozgassuk meg együtt a várost! mottóval szervezett jótékonysági tekerésről.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Kovászna, Hargita, Beszterce-Naszód és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Az elmúlt 24 órában országszerte 487 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 116-nak gyorshajtás, 85-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
Négy földrengés történt vasárnapra virradóra és vasárnap reggel Vrancea szeizmikus térségében. A legerősebb rengés a Richter-skála szerint 3,6-os magnitúdójú volt – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Több mint ezeréves egyházi hagyomány áll mindenszentek ünnepe mögött, a temetők esti kivilágítása pedig az elhunyt szeretteinkre való emlékezés és az örök világosság jelképe. De honnan erednek ezek a szokások?
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
szóljon hozzá!