A nap, amikor a Szent Kereszt megtalálására emlékezünk

A császárné a kereszt egy részét és a szögeket elküldte Konstantinápolyba, egy részét Rómába vitte (ahol a Jeruzsálemi Szent Kereszt-bazilikában ma is megtekinthető), a harmadik része, ezüst tartóba foglalva Jeruzsálemben maradt. Ezt később, 614-ben a perzsák elrabolták, ám Hérakleiosz császár 628-ban visszaszerezte, és mezítláb, szegényes ruhában, a saját vállán vitte őrzési helyére.

Ereklyék a nagyvilágban

A dolgokat szkeptikusan szemlélők persze gyakran kiszámolják, hogy a világon található rengeteg ereklyéből hány keresztet lehetne összerakni, de ezzel a kérdéssel nem ildomos és nem is érdemes foglalkozni. Ez főként akkor tudatosult bennem, amikor Ecsmiadzin, az örmény Vatikán nemcsak a kereszt egy részét, hanem a Jézust a kereszten oldalba szúró római katona lándzsáját és Noé bárkájának egy deszkáját is őrző katedrálisából majdnem kitessékelt az ilyennemű hitetlenkedés puszta felvetésétől is begerjedő csuhás szerzetes.

Berbécset a juhok közé

No de a távoli Örményországból ugorjunk vissza szűkebb pátriánkba, ahol a régiek tudatában több szabály is kapcsolódott ehhez a naphoz. Ezek közül nem egy mára elveszítette aktualitását, például a háromszéki zabolaiak azon szokása, hogy az ünnepet követő héten kezdték el a burgonyaszedést.

A moldvai magyarok körében úgy tartották, ha szentkeresztkor jó idő van, nem esik le a hóharmat, akkor hosszú őszre lehet számítani. Diószénben sokáig élt az a hiedelem, miszerint napja után nem jó kígyót látni, Magyarfaluban meg egyenesen azt mondták, az ilyen kígyót meg kell ütni, „mert az azért bújt ki, mert nem akar többet élni”.